nlc.hu
Szabadidő
Geri Halliwell

Geri Halliwell

Halliwell kisasszony 1972-ben született Watfordban, Angliában, bár születési dátumának igazságáról pletykák keringtek, egyesek szerint sokkal idõsebb, mint amennyinek mondja magát.

A Spice Girls egyik tagjaként vált világszerte ismertté, mint „Ginger Spice”. Az együttes előtti életét sokáig elhallgatta, de később napvilágra kerültek fotók, amelyeken nem viselt egy cipőnél többet. Később érdekes módon még egy török vetélkedőt is vezetett. A többi Spice-lánnyal együtt olyan slágerei voltak, mint a „Wannabe”, a „2 become 1″ vagy a „Mama”. Sokan úgy vélték, ő az együttes vezéregyénisége. Bár a lányok 1998. augusztusi „Viva forever” című klipjében is benne volt, Geri már májusban otthagyta az együttest. Sutba dobta azokat a kihívó cuccokat, amikről híressé vált a Spice Girlsben, remélvén, hogy higgadtabb image-t alakíthat ki magáról. Nem sokkal ezek után ENSZ nagykövetté vált, a mellrák elleni harcban vett részt. 1998 októberében az EMI-hoz írt alá, immár szóló művészként, első slágere a „Look at Me” volt, ami – nyilvánvaló vokális limitje ellenére – a 2. helyig kúszott az angol listán. Későbbi dalai még nagyobb sikert értek el, köszönhetően a dallamos popnak, amit nyújtott. Az album Angliában csak a 4. helyen nyitott, ezt sokan csalódásként értékelték. Halliwell nevetett utoljára, hisz 3 dala is első helyen nyitott a slágerlistákon. Önéletrajzát is kiadta könyvben, címe „If Only”. Jelenleg második albumát promotálja (Scream If You Wanna Go Faster), azonos című slágere pedig a rádiókban hallható.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top