 |
Jay Ellis összefogott hát Tony Bongiova és Meco Monardo producerekkel és olyan összetéveszthetetlen ritmusokat tett Gaynor dalai alá, amellyel a hölgy világszerte hírnévre tett szert. A 74-es Never can say goodbye, vagy a 75-ös Reach out, Ill be there csak a kezdet volt, a koronát karrierjére az 1979-es giga-mega-hiper-szuper slágerrel, az I will survive-val tette fel, ami mind az amerikai, mind az angol listán az első helyig jutott. Az érzelmes, már-már kihívó, ellentmondást nem tűrő dalt később a meleg mozgalmak himnuszukká választották. Talán ez a legtöbbet feldolgozott dal, hallhattuk már olyan előadóktól, mint Diana Ross, a Cake, a Hermes House Band, de még az R.E.M. is eldanolta. A sort percekig lehetne folytatni. Az 1983-as I am what I am megpróbálta meglovagolni az I will survive sikerét hasonló harcias elemekkel, de csak az első 20-ig jutott Angliában. karrierje azóta leszálló ágban van, slágerét többször is sikeresen újra kiadta, mostanában a világot járja régi diszkódalaival és gospel-klasszikusokkal.
