nlc.hu
Szabadidő
Faith Hill

Faith Hill

Az énekesnõ Audrey Faith Perry néven 1967-ben született az amerikai Jackson városban. Korán kezdte a szakmát, már három évesen énekelgetett családi összejöveteleken. 17 évesen alapította elsõ bandáját, amivel helyi rodeókon lépett fel.




1989-ben Nashville-be költözött, ahol első munkája pólók árusítása volt egy countryzene-fesztiválon. Ezután egy lemezkiadónál helyezkedett el, mint titkárnő. A legenda szerint Gary Morris, a kiadó/énekes sürgette, hogy hagyjon fel munkájával, és térjen át az éneklésre. Összebarátkozott Gary Burr szövegíróval, vele készített egy demokazettát, ami annyira tetszett a Warner Bros Recordsnak, hogy le is igazolták. Wild One című debütáló dala a country-listák élére került, pillanatok alatt népszerű lett.





Hangszálain műtétet hajtottak végre, ezért egy időre szüneteltette az éneklést. Végül 1996-ban kijött az újabb bomba, az It Matters to Me album. 1997-ben rögzítette férjével, Tim McGraw-val a díjnyertes It’s Your Love-ot, majd a következő évben a „nagy” slágerlista első 10-ébe is betört The Kiss című dalával. Az ezt követő Breathe óriási siker lett az USA-ban és Angliában is. Idén már nálunk is hallatott magáról a Pearl Harbor című filmhez írt betétdalával, ami egy kicsit Celine Dion Titanic-dalára hasonlít.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top