Szabadidő

St. Martin: Szerenád

Idén õsszel egy igazi zenei csemegével ajándékozza meg rajongóit St. Martin: kedvenc világslágereit gyûjtötte egy lemezre, ám St. Martin elõadásában a már jól ismert dalok új életre kelnek.

A lemez, mintegy szerenád szól a hallgatóhoz. Aki felteszi és meghallgatja, a zene szárnyán szállhat, amint az érzelmes dallamok elvarázsolják. Olyan ez a lemez, mint egy hálás, őszinte vallomás a közönség felé. A felé a közönség felé, akit St. Martin annyira szeret. A Házibuli zenéje, az Ave Maria, és egy latin örökzöld, az Alturas most először hallható St. Martin feldolgozásában.





Az albumon szereplő zenék időtálló slágerek, az idő múlásával sem veszítettek népszerűségükből. De mi is az idő?

St Martin gondolatai erről a következők:
„…és számolom az elmúlt időt! Csak rohanok vele együtt én is. Versenyt azért nem futunk.
Szaladunk egymás mellett, mint két jó barát. Közösen gondolunk az emlékekre.

Valamelyiket, csak homályosan, annak is foszlányait látom. Az éles kontúrok, melyek bevésődtek emlékeimbe megmaradtak, legyen vidám vagy szomorú, csak egy pillanat, vagy órák, napok, évek. A férfi kora hatásos. Összefoglalja eddigi életét. Szépen lassan kialakul érettsége. Annyi legyőzött akadályon, annyi leküzdött betegségen, annyi lecsillapított fájdalmon, annyi feldolgozott kétségbeesésen át alakul ki, annyi veszedelmen át, melyek nagy része elkerülte a tudat figyelmét. Annyi vágyon át alakul ki, annyi reményen, annyi megbánáson, annyi feledésen, annyi szereteten át.
Tapasztalatok és emlékek szép rakományát jelenti egy férfi kora! Ez esetben zeném, verseim és fotóim a mutatók. Lelki tükörképek. Ez vagyok én.
Szárnyaljunk együtt tovább!!!”


Végül, de nem utolsósorban, íme a lemezen szereplő dalok:

Andrew Lloyd Webber: Fantom az Operában; E. Morricone: Profi; Dieter Bohlen: Éjféli Asszony (Midnight Lady); N. Rota: Keresztapa; St. Martin (Tradicionális): El Condor Pasa; Albinoni: Adagio ; Lionel Richie: Hello; B. Gibb/R. Gibb: Szerelmes asszony; N. Rota – E. Walter: Rómeó és Júlia; Bergman/Bergman/Legrand: Szélmalom; Inti Lillimani: Alturas; Victor Young / Edward; Heyman: Szerelmes lett a szívem (When I Fall In Love); V. Cosma – Jordan: A „Házibuli” c. Film zenéje (Reality); V. Cosma: Nadja dala (Strogoff Mihály téma); Ch. Aznavour / H. Kretzmer: She; Franz Schubert: Ave Maria

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top