A Gyûrûk Ura – filmkritika

A háromfejű egység

A trilógia tulajdonképpen egyetlen filmnek tekinthető, amelyre akkor döbbenünk rá, amikor megnézzük a harmadik, vagyis – értelemszerűen – az utolsó részt. Ugyanis ‘A király visszatér’ befejező képkockái pontosan ott érnek véget, ahol ‘A Gyűrű szövetsége’ elkezdődött. A skót Felföldet idéző békés lankák, zöld dombok olyan idillt képeznek, amelyben a jó kedélyű hobbitok – értelemszerűen – jókedélyűen sörözgetnek. Mint bizonyára emlékszünk, ebbe az idillbe robbant be a véletlen, amely egy csodálatos gyűrű képében tekeredett rá Zsákos Frodo gyűrűsujjára az első részben. De nyugalom! A harmadik részben – és ezzel nyilvánvalóan nem árulunk el újdonságot – visszaáll a kizökkent világ, és minden jóra fordul.

Ha a művészi koncepciót tekintjük, a film elérte a célját. A forgatókönyv egyrészt szöveghűen követi a regény cselekményvezetését (leszámítva, hogy Peter Jackson rendező kivágta a moziból Szarumánt), másrészt a film látvány dolgában is tökéletes illúziót produkál. Remek digitális trükkök gondoskodnak arról, hogy a néző teljesen belefeledkezzen az orkok, trollok, sárkányon lovagló nazgulok és emberek közötti csata jeleneteibe. Bár én például gyakran eluntam a kardcsörgető és verejtékező katonák látványát, viszont a kvadrofon dolby stereo sorrund system hanghatásai ismételten visszaterelték elmémet a műélvezés állapotába. Mondhatom, katarktikus élmény volt, amint egy viszonylag csendes pillanatban, balról-hátulról, 100 decibellel rám üvöltött egy nazgul, hogy aaaaargghhhhh!


Világos d4, sötét Hf6





A középkori környezetben játszódó film – angolszász népmesei motívumokkal átszőtt – dramaturgiája olyan, mint egy sakkjátszma. Ezért nem is válik unalmassá a tömény 201 percen át tartó film. Vagyis a feszültség végig megmarad, csak éppen előre ki lehet számítani a lépéseket. Akik nem olvasták a könyvet, azok is pontosan tudják, hogy mi fog történni a filmvásznon. Ha a Rossz előnyhöz jut valamilyen csel folytán, a Jó válaszlépése helyrebillenti az egyensúlyt, és fordítva. Ha jön a Banyapók, akkor Frodo előkap egy világító tünde lámpát, amivel elijeszti a pókot. Ha a Banyapók mégsem ijed meg és elkapja Frodót, akkor jön Samu és megmenti Frodót. De hát pont ez a fordulatos cselekményvezetés szép a filmművészetben. Vagy nem?





Peter Jackson rendező filmtörténeti jelentőségű csatajelenete pompás szórakozást ígér azoknak, akik szeretik a digitális filmtrükköket. Szemben például a Rettenthetetlen című Mel Gibson-film filmtörténeti jelentőségű csatajelenetével, amely azoknak ígér pompás szórakozást, akik szeretik a nem-digitális csatajeleneteket. De visszatérve ‘A király visszatér’-re, azt kell mondanunk, hogy a színészek játéka egy hamvadó cigarettavég fényével pislákol a százas égő erejével világító digitális trükkök tűzijátéka mellett. Színészileg egyedül az E. T. és Yoda kereszteződésére emlékeztető Gollam figurája emelkedik ki a mezőnyből – kár, hogy ő egy számítógépes animáció. Persze ez kit érdekel, amikor Legolast láthatjuk fürgén ugrálni egy olifánton, akárha ő lenne Luke Skywalker egy birodalmi lépegetőn. Talán George Lucas olvasta Tolkient vagy Peter Jackson látta a Birodalom visszavág-ot? Ez kideríthetetlen rejtély, akárcsak Shakespeare személyisége.


Két világ között: a hobbit filozófia





Sajnos a filmben nincs tündeszex, pedig Tolkien mester – mint egy esszéjében részletesen nyilatkozik a kérdésről – még erre is gondolt. Érdekes, hogy Tolkien az “emberalatti” orkoknak szláv neveket adott, az “emberfeletti” tündéknek pedig arisztokrata csengésű neveket. Egyedül a hobbitoknak van normális nevük, már amennyiben Zsákos Frodó és Csavardi Samu neve normálisnak tekinthető.

Hogy ez miért fontos? Nem tudom. Mindenesetre a tündelányok arcának szépsége engem mindenért kárpótol. Kék szemű, fehér bőrű, szőke hullámos hajú istennők ők, akikbe azonnal és reménytelenül bele lehet szeretni – igazi hobbit módjára. Én például többször álmodtam arról, hogy alacsony, szőrös lábfejű skót hobbitként beleszeretek egy magas, melankolikus angol tündébe, akinek a szeretete segít legyőzni a köztünk élő orkokat, valamint felszabadít a társadalmi korlátok alól, de aztán mindig felébredtem a tündérmeséből, mert a rendszergazda főnököm a fejemre koppintott – “ne álmodozz, menj vissza dolgozni!”, mondta eltorzult orkhangon.