 |
A darabot Erdős Virág, Rakovszky Zsuzsa, Farkas Zsolt, Hazai Attila, Kemény István, Péterfy Gergely, Simon Balázs, Vajda Robi és a színészek szövegeit és ötleteit felhasználva Peer Krisztián írta
Rendezte: Simon Balázs
Játsszák: Bartsch Kata, Czapkó Antal, Csonka Szilvia, Danis Lídia, Géczi Zoltán, Gidró Katalin, Hajduk Károly, Janicsek Péter, Kedvek Richárd, Keresztes Tamás, Kovalik Ágnes, Lajos András, Papp Dániel, Pető Kata, Tóth Orsolya
A produkciót a közönség a Millenáris Fogadóban (Budapest, II. Fény u. 20-22.) láthatja január 28. és február 1. között, esténként fél 12-től.
Jegyár: 1000.-Ft (filmszakmai belépővel 300.-Ft)
Részletek a darabból:
“Amikor az ember százezredszer is rájön, hogy már kilencvenkilencezerkilencszázkilencvenkilencszerszer kipróbálta ugyanezt a levest, és az első kanál után ugyanúgy otthagyja százezredszer is, akkor. Amikor megrémíti a felismerés, hogy eltorzult arccal hordja a maszkot, a páncélt, képzelt énjét, amit oly sokáig, oly megátalkodottan, oly reménytelenül támadott a másikon és védelmezett magán, akkor. Amikor rájön, hogy a tánc, az nem a rocknroll, akkor. Akkor újra lesz esélye az erotikusnak.
De amíg a neurózis a tiltottban ismeri fel a vágy tárgyát, és valamilyen normára, félreértett társadalmi szerződésre hivatkozva azonmód titkolandónak és elfojtandónak ítél mindent, amit megkívánt, amíg a másik emberrel csak szerződéseken keresztül tudunk kapcsolatot teremteni, amíg a világot olyan zárt rendszernek tekintjük, amelyben az öröm mennyisége állandó, így ha valaki nagyobb szeletet kap a tortából, a másiknak annyival kevesebb jut, addig az erotikus létezésmódnak nincs esélye. Orfeumi jellegű előadásunk segíteni szeretne a nézőnek abban, hogy ismerje fel: a közönséges szónak két jelentése van. Alantas. Általános. Ha ezt jól megértjük, nem kapjuk majd el a tekintetünket, amint a másik visszanéz. Nem kapjuk el a színpadról sem, ahol dal, dialógus, költészet és kartánc gomolyog kusza összevisszaságban. A neurotikus azt mondja: ezt nem értem, ennek semmi értelme. A neurotikus azt mondja: értem, értem, mindig ugyanarról van szó. De számára, számunkra is lehetséges a Katarzis. A megtisztulás. És nem ám a Szánalom és az Irtózat, hanem a Szerelem és a Bölcsesség által.”
“- Tegnap éjjel, álmomban
Eljöttem hozzád, hogy elmeséljem. Valahogy az otthoni szobámban voltam, és éppen felébredtem, nem tudtam, hogy került oda, de egy baromi nagy fekete kutya feküdt mellettem, olyan volt, mint egy puli csak legalább hatszor akkora, először nem is vettem észre, hogy kutya. Beletakaróztam, erre megéreztem a hideg orrát a hasamon. Ki akartam zavarni, de nem hallgatott rám, és igazából akkor jöttem rá, hogy álmodom, ilyen kutya nincs is. És mire rájöttem, hogy álmodom, a kutya el is tűnt. És először olyan jól éreztem magam, fekszem a puha melegben és minden rendben van, de akkor hirtelen rájöttem, hogy igazából nem is otthon vagyok, hanem ott, ahol most lakom, és alszom, és ettől valamiért nagyon megrémültem. És az ijedtségtől rögtön fel is ébredtem. Elindultam a villany felé, de nem értem közelebb, mintha valami kocsonyában lennék, rájöttem, hogy még mindig alszom, és ki kell jutnom ebből a szobából, hogy felébredjek, de nem tudok megmozdulni, mert alszom, kiabálnom kell, hogy felébredjek, vagy hogy ébresszenek fel, de ha kiabálok is, csak az álmomban kiabálok, és azt nem hallja meg senki. Ha meg tudtam volna mozdulni annyira, hogy leverjek valamit, akkor annak a zajára felébredtem volna. És akkor nem kaptam levegőt, víz alatt voltam, és úsztam felfelé, úsztam, úsztam, és megfulladtam, és felébredtem, és csak ezután, fél perccel ezután szólalt meg az ébresztő óra. És most eljöttem hozzád, hogy elmeséljem az álmomat.
– És mit szólnál, ha most kiderülne, hogy még mindig alszol?
– Bízom a testemben. Bizonyíték nincs, bizonyosság van.
– Ne. Ha hozzám érsz, nem tudok figyelni.
– Akkor ne figyelj!”
