Picasso és a Tánc

Gyagilev volt az a személyiség, aki a maga létrehozta tánctársulat, az 1911-ben alakult Ballet Russes (Orosz Balett) koreográfusául hívta Léonide Massine-t, Serge Lifart, Georges Balanchine-t: azt a három táncművész-óriást, kiknek munkája most az Erkel színházi esten is látható.

A táncalkotók Gyagilev elszánt támogatása nyomán léphettek együttműködésre koruk kiemelkedő képzőművészeivel (Picasso mellett Braque, de Chirico, Derain és Matisse, illetve, az orosz művészek közül Leon Bakszt, Natalia Goncsarova nevét kell megemlítenünk) és komponistáival (többek közt: Satie, Ravel, Debussy, de Falla, Respighi, Prokofjev, Poulenc, Milhaud) az Orosz Balett égisze alatt. Az orosz táncművészek legjobbjait (mindenekelőtt Václav Nizsinszkijt) Párizs, majd egész Európa közönségével már 1909-től megismertető impresszárió vállalkozó szellemének köszönhető, hogy a balettművészet a XX. század kezdetén találkozhatott a kortárs avantgarde leghaladóbb törekvéseivel. Az ekkor készült alkotások egyszerre kísérletező szelleműek, merészek, szórakoztatóak és elmélyültek – jól jellemezve egy izgalmas korszakot, melynek végét az I. világháború és az azt követő gazdasági válság jelentette.

Ezekben a munkákban a táncosok a művészek eszközeivé, a zeneszerzők hangszereivé, a képző­művészek ecsetjévé, vésőjévé váltak – az előadások, melyekben színre léptek, meghökkentették, rabul ejtették nézőiket, és nem egyszer heves indulatokat is kiváltottak belőlük.

Az 1917-ben keletkezett Parádé (Parade) az élete során összesen hat



táncelőadás látványtervét készítő Picasso első színházi munkája volt – kubista jegyeket viselő látványtervét kedves modelljei, a cirkuszi akrobaták világa ihlette. Az előadás ötletét Jean Cocteau adta, aki később szövegkönyvét is elkészítette. A koreográfiát a táncos Léonide Massine készítette, aki fiatal kora ellenére – a Parádé készítésekor mindössze huszonkét esztendős volt – immár harmadik táncművét állította színre. A két fiatal – hiszen ekkor Cocteau is csak huszonnyolcadik évében járt – alkotó munkája zenei anyagának elkészítésére Gyagilev Eric Satie-t kérte fel. A Bordeaux-i Nemzeti Opera Balettegyüttesének művészei körültekintéssel rekonstruálták ezt a különleges produkciót, mely egy turnézó varieté-társulat életét mutatja be, egymáshoz lazán kapcsolódó képek füzérében. A színen akrobaták, zsonglőrök, bűvészek és impresszáriók. Az eredeti előadást Picasso díszlet- és jelmeztervei nyomán a kubizmus színházi manifesztációjaként tartják számon.

A Háromszögletű kalap (Le Tricorne) Léonide Massine 1919-ben keletkezett koreográfiája, melynek tárgya Alarcón azonos című elbeszélése. Massine, beleszeretve a spanyol népzenébe és néptáncba, Manuel de Falla zeneművére készítette el ibériai ihletettségű munkáját. Az előadás színpadképét ezúttal is Pablo Picasso tervezte meg. A – stílusosan a – londoni Alhambra színházban bemutatott koreográfia főszerepét maga Massine táncolta, partnere Karsavina volt. Az előadás története egyszerű: a szép molnárnét féltékenyen őrzi a férje: az asszonynak az öreg Corregidor teszi a szépet – mígnem a házaspár ezt megelégeli és kemény leckét ad az öreg gavallérnak. Érdekesség, hogy a táncjátékot – keletkezése után nyolc évvel – Budapestre, az Operaházba is elhozta a Gyagilev-együttes. Az előadást egy évvel később, az Opera meghívására Massine munkatársa, Albert Gaubier tanította be a magyar balett-társulatnak, aki maga táncolta az egyik főszerepet. A szereplő­váloga­táson tűnt fel az akkor tizenkilenc esztendős Harangozó Gyula, aki ebben a darabban kezdte el páratlan táncosi pályafutását.





Picasso utolsó színpadi munkája Serge Lifar Ikarosz (Icare) című koreográfiája színpadtervének elkészítése volt. Lifar, Gyagilev utolsó favoritja nem csupán koreográfusa volt az egyfelvonásos balettnek, de ő írta annak szövegkönyvét, illetve ő hangszerelte az előadás ritmus-kíséretét is. Az Ikaroszt eredetileg Gyagilev halála után hat évvel, 1935-ben, a szerző főszereplésével mutatták be – Picasso az 1962-es felújítás alkalmával kapcsolódott be színpadra állításának munkálataiba. Az előadás voltaképpen egy tánckórussal kísért szóló, és Daidalosz fiának, a maga készítette szárnyakon az égbe kívánkozó Ikarosznak tragikus történetét dolgozza fel.

1929-ben készítette el, Prokofjev zeneművére A tékozló fiú című alkotását George Balanchine. A koreográfus e művével vett búcsút a Gyagilev halálával még ugyanebben az évben feloszló Ballet Russestől: a játék díszletét nem Picasso, hanem egy másik festőóriás, Georges Rouault készítette. A tékozló fiú bemutatóját a párizsi Sarah Bernhardt Színházban tartották, a főszerepeket Lifar és Dubrovska táncolták. Az előadás – melynek koreográfiai anyaga izgalmasan reflektál a rouault-i díszlet festői erejére – a klasszikus, bibliai történetet dolgozza fel.