nlc.hu
Szabadidő
Miss Hastánc Hungary Gála

Miss Hastánc Hungary Gála

A Miss Hastánc Hungary Gálán fellép többek között Magyarország egyetlen férfi hastáncosa, Seres Zoltán, a magyar hastáncmûvészek és növendékeik, valamint maga az idei Hastánc Királynõ is!





Amint hírt adtunk róla, idén is nagy sikerrel zárult a Miss Hastánc Hungary verseny és fesztivál az Urániában. Fergeteges hangulat, csodálatos látvány, rendkívül színvonalas produkciók, perzsa büfé és keleti bazár várta a kedves vendégeket ezen az estén.

Persze az eseményen a legfontosabb szerepet a szebbnél szebb táncos hölgyek kapták, akik valósággal elkápráztatták mind a közönséget, mind a nemzetközi zsűritagokat.

Az egyiptomi, libanoni, perzsa szaktekintélyekből álló zsűri igen nehéz helyzetben volt, annyira jól teljesítettek a magyar lányok. A több mint 40 versenybe szálló hastáncos közül 10-en jutottak tovább a második fordulóba. Ezt követően élőzenés produkciójával, szólótáncával már csak 4 lány verekedhette be magát a legjobbak közé. A döntőbe jutott versenyzők ezután saját zenéjükre táncoltak, nem is akárhogy! Mind a négyen felejthetetlen produkcióval álltak elő, még mindig tudtak újat és újat mutatni. Hosszas tanácskozás után a zsűri, valamint a magyar hastánc-oktatókból álló művészeti tanács közösen úgy döntött, hogy ebben az évben Ölyüs Barbara érdemelte ki a legjobbnak járó Miss Hastánc Hungary címet és koronát, és az ezzel járó többszázezer forint értékű táncszerződést a Shiraz Perzsa Étterembe, valamint egy gyönyörű hastáncruhát. A díjakat, valamint a koronát az est főszervezője Jahromi Afi adta át, aki azt is elmondta, hogy az egyiptomi vendégek úgy vélekedtek, a magyar lányok letáncolják az egyiptomi hastáncosokat.

I. hely: Ölyüs Barbara
II. hely: Kupovits Barbara
III. hely: Sipos Réka
IV. hely: Mester Anita

A show-nak még nincs vége! Április 16-án Miss Hastánc Hungary All Star Gála!!!

Info és jegyelővétel: Shiraz Perzsa Étterem:
1092 Bp. Ráday u. 21.
Telefon: 218-0881

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top