nlc.hu
Szabadidő
Gyévuska a Nemzetiben

Gyévuska a Nemzetiben

Képzeljünk el egy régi, magyar, fekete-fehér filmet a negyvenes évekbõl, fess hadnagyokkal és szép grófkisasszonyokkal, akik magyar nótákat és katonaindulókat énekelnek Pucciniba oltott opera formájában!

A Gyévuskában főtisztek, tisztek, honvédek, valamint hozzátartozóik és munkaszolgálatosok bonyolítják a cselekményt, laktanyában, bálteremben és a távoli orosz rónákon, feketén-fehéren és egy kissé elemelten. (Az utóbbiak a szó szoros és átvitt értelmében is értendők!)

A cselekmény ideje a második világháború, de az előadás nem arról a korról szól, hanem abban a korban játszódik.

Ezúttal a késő romantika leginkább Puccinire emlékeztető elemeit és a kor slágereit elegyítve alakították ki a darab zenei világát. A kor slágerei alatt olyan emblematikus dalokat kell érteni, mint például a „Nincs kegyelem” vagy a „Mindent vissza!”.

A színészek végigéneklik ugyan a darabot, a nézők azonban mégsem operát látnak, hanem színházat színészekkel, akiknek nincs olyan szép hangjuk, mint az operaénekeseknek, viszont nagyon lassan és nehézkesen mozognak.

A közreműködők ezzel a munkával egy (talán) szerencsésebb korban született generáció nevében szeretnének megemlékezni egy hozzánk hasonlóan szebb jövőben bízó, tragikus sorsú nemzedékről.

Mindenkinek megvan a maga gyévuskája.

Darvas Benedek – Pintér Béla: Gyévuska
zenedráma

A Nemzeti Színház, valamint Pintér Béla és Társulata produkciója

Halász Thuróczy Szabolcs
Kovács Szalontay Tünde
Mikó Bencze Sándor
Nyíri Deák Tamás
Heincz Quitt László
Felkay Derzsi János
Szarvas József
Jolánka Csatári Éva
Aranka Enyedi Éva
Zsuzsanna Nagy-Abonyi Sarolta
Aggteleky Tóth József
Von Ziege Pintér Béla

Zenészek:
Kéménczy Antal – zongora
Veér Bertalan – hegedű
Pelva Gábor – hegedű, gitár, ütőhangszerek
Nyíri László – hegedű, ütőhangszerek
Kerti István – klarinét
Román Géza – trombita
Veér Mátyás – harsona
Póta György – bőgő
Vezényel: Bencsik Pál

Énektanár: Berecz Bea
Hangszerelés: Darvas Ferenc
Zeneszerző: Darvas Benedek

Jelmez: Benedek Mari
Díszlet: Horgas Péter
Rendezőasszisztens: Kovács Krisztina

ÍRTA ÉS RENDEZTE: PINTÉR BÉLA

Az előadás hossza: 1 óra 30 perc

A színház elérhetőségét itt találod!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top