Pszichológusok tanulmányait felhasználva, ha választ nem is, de kiindulópontot kaphatunk arra vonatkozóan, hogy milyen személyiségtípusba tartozunk. Kellő önkritikával, esetleg barátok segítségével kitalálhatjuk, hogy melyik típus jellemzőit viseljük leginkább. Ne felejtsük el, hogy a következő csoportokat nem lehet élesen elkülöníteni egymástól, egyes jegyek keveredhetnek, nem biztos, hogy egy adott típus minden jegyét hordozzuk.
Többféle személyiségelmélet létezik; a legelsőt, úgy 2400 évvel ezelőtt, Hippokratész görög orvos állította össze, aki a vérmérsékletet (gör.: temperamentum) vette alapul csoportosításában. Úgy gondolta, hogy az ember szervezetét négyféle testnedv alkotja: a vér (sanguis), a sárga epe (chole), a fekete epe (melaina chole) és nyálka (phlegma).
Elmélete szerint az ember temperamentuma attól függ, hogy melyik testnedve az uralkodó. A szangvinikus típus lobbanékony, gyorsan kialakulnak érzelmei, melyek ugyan nem tartósak, de erőteljesen meghatározzák viselkedését. A kolerikus típust mély, tartós érzelmek jellemzik, melyek ösztönző hatással vannak cselekvésére. A melankolikus típus érzelmei lassan alakulnak ki, de erősek, viszont cselekvését nem ösztönzik különösebben. A flegmatikus típus érzelmei szintén lassan bontakoznak ki, nem túl erősek, és nem hatnak erőteljesen cselekvésére.
A XX. században több személyiségelmélet született, melyek közül kiemelkedik Kretschmer, Jung és Jaensch elemzése. Kretschmer típustanáról annyit jegyeznénk meg, hogy elmélete kidolgozásakor a testalkat és az elmebetegség összefüggését vizsgálta. Sokan kifogásolták, hogy a lelki tulajdonságokat a testalkat alapján határozta meg.
C. G. Jung svájci pszichológus Freud tanítványaként kezdte. Az ő személyiségelmélete az egyik legismertebb, sok modern elméletnek szolgált alapul. Jung az ember és a külvilág viszonyát helyezte előtérbe a típusok meghatározásakor: az introvertált (befelé forduló) típus megfontolt, nehezen teremt kapcsolatot, zárkózott, szorongásra, töprengésre hajlamos, míg az extrovertált (külvilág felé irányuló) vidám, nyitott, gyorsan teremt kapcsolatot, rendszerint aktív.
E. Jaensch német kutató két alapvető személyiségtípust különböztetett meg az alapján, hogy a lelki jelenségek összehangoltan, vagy egymástól elszigetelten működnek-e.
Az
integrált típus lelki működése harmonikus, így jól alkalmazkodik, könnyen létesít kapcsolatot környezetével. Figyelme nem kitartó, az összefüggéseket kutatja.
A
dezintegrált típus lelki jelenségei nincsenek összhangban, ezért zárkózott, nehezen alkalmazkodik és teremt kapcsolatot. Túlságosan merev, gyakran szűklátókörű, a részletekre koncentrál.
Végezetül
I. P. Pavlov orosz tudós elméletével zárjuk a sort, aki hosszas megfigyelés után érdekes csoportosítást hozott létre. A művésztípus jellemzője, hogy elsődlegesen képekben, képzetekben gondolkodik, a dolgokat egészben látja. A gondolkodó típus főleg elvontan, fogalmakban gondolkodik, első lépésben részekre bontja, analizálja a dolgokat. A középtípus az előző kettő keveréke”, azaz a képszerű és a fogalmi gondolkodás egységesen jelen van ennél a típusnál.
