Szabadidő

Az ezer sziget országa

A magyarok egyik leggyakoribb utazási célpontja ez a mediterrán ország, ami Európa, Ázsia és Afrika határán fekszik. Kultúráját is meghatározza ez a hármasság. És bár tanultunk róla az iskolában, nem nagyon kötjük össze az ókori történeteket a tengerparti napozással.

Kultúránk gyerekszobája


Görögország mind földrajzi, mind történelmi szempontból igen változatos. Rengeteg szigetével, hihetetlenül hosszú tengerpartjával a turisták kedvelt célpontja. Azt azonban kevesen tudják, hogy nagy látogatottságnak örvendő síparadicsomokat is találhatnak itt, nyáron pedig hegyet mászhat, kirándulhat az, aki nem csupán az úszásra vágyik. Az európai kultúra bölcsője itt ringott, és minden ellenkező híresztelés dacára az újkorban is jelentős alkotókat és műveket adott a világnak ez az ország.

Jón-szigetek
Földrajzi jellemzők

Földrajzilag öt nagy tartományra és számos szigetcsoportra osztják: Thrákiára, ami Törökországgal szomszédos; Makedóniára, aminek fővárosa Thesszaloniki; Ipiroszra, a nyugati tartományra, melynek fővárosa Ioannina; délre következik Közép-Görögország; majd a Peloponnészoszi-félsziget.

A több ezer sziget is kisebb-nagyobb szigetcsoportokra tagolható, ezek sokszor nagyon különbözőek is lehetnek. A Jón-szigetek a nyugati Jón-tengerben fekszenek, a többi pedig a szárazföldi résztől délre vagy keletre. A legnagyobb sziget Kréta, ezt egyébként nagy szigetnek is nevezik a görögök. Az Égei-tengeren a Kikládok és a Tizenkétsziget csoportok tagjai a legismertebbek a magyar turisták között, az előbbiek közül főleg Szantorini, a másodikból Rodosz a legkedveltebb úticél.

Egy kis história

Az ókori dicsőség után jó néhány hányattatást élt meg az ország, a keresztesek pusztításától a törökök több évszázados uralmáig. A megszállás alól a múlt század első felében szabadult fel évekig tartó véres harcok után, melynek során egész Európa összefogott, hogy a görögök ismét visszanyerhessék régi hírnevüket. Ez okozott is némi zavart, hiszen a többség azt várta, hogy sikerül majd visszaállítani az ókori fényt, ami persze nem jött össze. A görögök saját elképzeléseik szerint igyekeztek létrehozni saját államukat, és ez egyre inkább úgy tűnik, hogy sikerül.

Régi nyelv – új nyelv

Ami az ókorból megmaradt, az például a nyelv, ami még mindig erőteljesen hagyománykövető. Nyilván sokan megrémülnek a mindenhol látható görög betűktől, melyekkel első látásra nem nagyon tudnak mit kezdeni, de ettől igazából nem kell tartani, minden felirat latin betűkkel is szerepel. És ami a legfontosabb, a görögök, igazi mediterrán nép lévén, minden nyelven képesek társalogni, de legalábbis megértetni magukat.

Hasznos lehet

De álljon itt néhány alapvető kifejezés, aminek még hasznát vehetjük (Már csak azért is, mert egy szépen elmondott görög nyelvű mondat akár még ingyen italt is hozhat!):
Evharisztó – köszönöm, parakaló – kérem, Kalimera! – Jó napot! Kalispera! – Jó estét! Kalinihta! – Jó éjszakát!
magazi – bolt, agora – piac, ekptoszi – leárazás, dexia – jobbra, arisztera – balra, katevthian – egyenesen

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top