Szabadidő

Szerelmem, Szicília

Maffia, vérbosszú, kopár déli sziget. Szicíliáról sok klisé él tudatunkban. Mégsem érdemes azt gondolni, már mindent tudunk róla. Ne sajnáld a fáradságot a hosszú útra, hiszen minden megtett kilométer busásan megtérül majd.

Szicília térképéhez kattints ide! 

Agrigento 

Egyike a legszebb szicíliai városoknak. Az ókori görög romok teszik különösen híressé – sehol máshol nem lehet látni ennyi szent épületet az antik időkből együtt. Amit ne hagyj ki: a templomok völgyét, ahol az út mentén megcsodálhatod Jupiter, Castor és Pollux, Hercules, valamint Concordia templomát, valamint Juno rendkívül szép (és ép) szentélyét, amely szinte érintetlen mivoltában magaslik.

Egadi-szigetek
Szicília nyugati részétől nem messze öt kisebb sziget – név szerint Favignana, Levanzo, Marettimo, Formica és Maraone – emelkedik ki a Földközi-tenger habjaiból. Itt a hajótúra az, amit nem érdemes kihagyni. Az út során a part mentén haladva több eldugott barlangot láthatunk, akár közvetlen közelről is. Később a tonnare-t is érdemes megtekinteni, itt a halászok által fogott tonhalakat készítik el ezerféle módon.

Erice
Az azonos nevű hegy csúcsán található Erice, ahonnan hihetetlen kilátást élvezhet az arra látogató. A városközpont középkori stílusú, fallal körülvéve. Hangulata az ókori falvakat idézi, és 60 templomával rendkívüli, felbecsülhetetlen művészi értéket képvisel. Kihagyhatatlan: a Vénusz ókori templomára épített vár, és a XVI. században épített Quartiere Spagnolo nevű erődítmény tetején a kilátás. 

 

Noto
Siracusa tartományban található a barokk fővárosa, csodálatos emlékművekkel és legalább olyan szép tájjal. A mészkőből készült templomok és paloták napnyugtakor aranyszínben tündökölnek, és felejthetetlen látványt nyújtanak a turistának.

Palermo
Szicília Conca d’Oro régiójában található Palermo. A várost óriási gyümölcsösök és érintetlen öblök övezik. Tavasszal érdemes ide ellátogatni, amikor a gyümölcsösök és a citrom- és narancsfélék virágzanak. Nyáron turisták lepik el a partot. A városnak két arca van, arab és barokk építményeinek stílusa ütközik és ötvöződik titokzatos, de csábító módon.

Pantelleria 

A Szicília körüli szigetek közül a legnagyobb. A környék vulkanikus, ezért a táj néha igen vadregényes, de általában zöldet lát az ember, bármerre néz. A tenger mentén festői kikötők, barlangok és fenyőerdők láthatók. Amit nem érdemes kihagyni: a belvárosban található régi kastély (Dammusi), az összetéveszthetetlen kőházak, Mursia és Sesi új kőkorszakból származó falvai, valamint a kupolás, megalitikus temetői emlékművek.

Ragusa
Ami ma Ragusa, az valaha két város volt: Ragusa Ibla, a legalacsonyabban fekvő és legrégibb rész, amely ókori városi jellegét megőrizte, valamint a város felső része, „Felső-Ragusa”, XVIII. századi hangulatával. Itt ajánlom megnézni a Katedrálist, Ragusa Ibla-ban pedig S. Giorgio barokk templomát.

Siracusa
Siracusaban klasszikus stílusú épületek találkoznak barokk házakkal. A várost nemcsak ókori görög és római romjai miatt érdemes megnézni, hanem a belvárosban található keskeny utcák által kialakított labirintus miatt is. A csodálatos kilátás és a kristálytiszta víz is vonzó lehet. A római amfiteátrum és a görög színház kihagyhatatlan. 

Taormina
A valaha itt élt görög civilizáció hátrahagyott jeleit ma is láthatjuk. A városban más események mellett évente nemzetközi Görög Színház Fesztivált is rendeznek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top