Szabadidő

Az elrejtett jegygyûrû esete

Kovalcsik Ildikó és barátja, Tóth Norbert erre a nyárra tervezték az esküvõt, de a sok munka és a foci mellett nem jutott elég idõ a szervezésre, ezért halasztanak. Az elõnászút azonban nem maradhatott el, árulta el Lilu.

– Hogyan fedeztek fel téged?

– Véletlenül. Egyszer elkísértem a Z-Plusz tévébe egy barátomat, akivel interjút készítettek. Ott ültem mellette, amíg nem került rá a sor. És ahogy beszélgettünk, várakoztunk, egy műsorvezető odajött hozzám, és megemlítette: “fiatal lányokat keresünk a televízióba.” Ám ez csak úgy elment a fülem mellett. Hamarosan azonban felhívtak, vágjak bele. De én akkor még nemet mondtam, a jogi egyetemre jártam, féltem, hogy gond lesz a vizsgákkal. Egyszóval másodszor is elmentem a lehetőség mellett.

– Pedig úgy tudom, eredetileg nem jogász akartál lenni. Irodalom szakra jelentkeztél, csak oda nem vettek fel, a jog viszont elsőre sikerült. Hát, így visszagondolva, te lehetnél a sok bíró-ügyvéd között a dr. Szöszi, ha maradsz.

– Talán ezért adtam meg magam, amikor néhány hónap múlva újra megkerestek. Éreztem, máshol van a helyem. Hermann Péter személyében új főszerkesztője lett a tévének, és ő már olyan önbizalmat öntött belém, hogy próbáljam meg, csak egy próba az egész, az egyetemmel nem lesz baj, hogy őt hallgatva nem volt kérdéses: bele kell vágnom. Neki amúgy sem lehetett nemet mondani, ezt későbbi közös munkánk során többször is láttam.

– Csakhogy hamar kiderült, nem szeretnek téged a nézők.

– Így volt. Kaptam az utálkozó leveleket…, a dumaláda is tele volt velem, hogy ilyen-olyan okokból, de rossz vagyok.

– Akkor mit mondtak neked a főnökeid?

– Nem azt mondták, hogy jó, szevasz, vége, hagyjam abba. A főszerkesztőm ehelyett biztatott: “ügyes vagy, csak meg kell találni a hozzád illő műsort”.

– Szerencsés is vagy, ez tényleg olyan, mint valami mese.

– És akkor kitalálták nekem a Mizújs-ot. Ezek után szeretetteljes leveleket címeztek nekem. Kezdtek megszeretni, mert megtaláltam a saját hangomat, stílusomat. A Vivával rengeteget forgattunk, élő, beszélgetős műsorokat, szinte nincs olyan élethelyzet, amibe ne kerültem volna, rengeteg szituációt kellett megoldanom.

– Azt mondtad, egy barátot kísértél el…, úgy kezdődött. Sok fiúbarátod van?

– Bizony, nagyon sok.

– Lányok?

– Lányokból kevés van, de olyan szoros és igazi barátságok ezek, melyek halálosan fontosak nekem.

– Vagyis egy életre szólnak.

– Életre-halálra.

– Mit szól a vőlegényed ehhez a sok fiúhoz?

– Norbi is szereti őket. Mindről tud, hiszen mindegyiküket bemutattam neki.

– Tóth Norberttel, az ismert focistával hogyan találkoztatok össze?

– Nem volt nehéz, mert Norbi a közelemben élt, a mellettünk lévő lépcsőházban lakott. Ráadásul egy helyre jártunk vacsorázni. Először csak nézegettük egymást, aztán megszólított, hogy, na, Mizújs? Már négy éve szeretjük egymást.

– Hogyan kérte meg a kezed?

– Névnapom volt, és kaptam tőle egy aranyos kismackót. A mackó egy szívecskét tartott a kezében. Annyira megtetszett, hogy becézgettem, símogattam, szeretgettem, még az ágyba is magammal vittem. Norbi azonban ettől valamiért egyre komorabbá változott. Amikor azt láttam, hogy a homloka kezd ráncba szaladni, megkérdeztem, mi a baj. Nem örül, hogy örülök? Erre ő: Nyuszika, nem néznéd meg alaposabban azt a kismackót? Megnéztem. A szív csak látszólag volt szív, valójában egy ékszertartó ládikát álcázott. Kinyitottam, és benne volt a jegygyűrűm.

– És a menyasszonyi ruha?

– Van már tippem, milyen legyen, honnan rendeljem. De az esküvőmről nem beszélek szívesen.

– Mert egyelőre elmarad?

Az elrejtett jegygyűrű esete – II. rész >>

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top