 |
A testvérek hamar megfeledkeznek a jó szándékokról, és próbálják elválasztani anyjuktól a cseh lányt. Akciójuk azonban olyan eredménnyel jár, amire senki sem számított
Anyám a lányokat szereti
(A mi madre le gustan las mujeres)
Színes, feliratos spanyol vígjáték, 2001
Főszereplők: Leonor Watling, Rosa María Sardá, María Pujalte, Silvia Abascal
Rendezte: Inés Paris, Daniela Fejerman
96 perc
UIP-Duna Film
Mozipremier: 2004 őszén
Inés Paris, Daniela Fejerman rendezők a filmről:
Filmünk az új évszázad kezdetének megváltozott kapcsolatairól szól, legyenek azok családi, szexuális vagy baráti kapcsolatok. A vígjáték alaptörténete: miként reagál három nővér anyjuk új, nőnemű szerelmére? Ebből a helyzetből kiindulva beszélünk arról, hogyan éljük az életet egy olyan világban, ahol a család többé nem az, ami volt. Sem a szülők, sem a társak, sem a gyerekek, sőt még az egyéjszakás partnerek sem úgy reagálnak, ahogy várnád. A hagyományos minták már nem működnek, de még nem születtek meg az új formák, melyek megóvnának bennünket a zűrzavartól. Pontosan ez történik a főszereplő Elvirával is. A harmincadik évéhez közeledve az élete csupa probléma, ami kissé neurotikussá teszi. Anyja bejelentése után csak tovább nő a zavar az elveiben és az életében. Végül az egyetlen biztos pont az marad, hogy az állandó változás világában önmagunk és a minket körülvevő világ folyamatos megkérdőjelezésére vagyunk ítélve. Talán kimerítő az örökös kérdezés, de ez a boldogság elérésének egyetlen útja.
Filmünkre leginkább Woody Allen hatott. Kezdőként nyilvánvalóan nem hasonlítjuk magunkat egy mesterhez, de nagyon szeretjük, ahogy ő láttatja a városi ember neurotikus természetét, szereplői rendkívüli összetettségét, melyet mindig ugyannyi iróniával szemlél, mint rokonszenvvel, valamint azt, ahogy a nagyvárost elbeszélői értékkel bíró háttérként alkalmazza.
A forgatókönyvírók között egyre terjed a szokás, hogy rendezőként is kipróbálják magukat. A mi esetünkben több ok is erre a lépésre késztetett minket. Egyrészt időről időre szembesülnünk kellett azzal, hogy nehéz olyan rendezőt találni, aki hajlandó mások forgatókönyvéből filmet készíteni. Másrészt szerettük volna a végéig kísérni a történetünket, s ez majdnem természetes ösztön sok filmes íróban. Végül is a forgatókönyv mindenek előtt csak egy eszköz, mely lehetővé teszi a film létrejöttét. A történet pedig, melyet egy napon elképzeltél és szavakba öntöttél, csak akkor válik valósággá, ha képekké alakítod. Elkerülhetetlen, hogy időnként szeretnéd a saját képeiddel viszontlátni a saját elképzeléseidet.
Első filmünkkel egy karakterközpontú történetet szerettünk volna elmesélni, melyben elsősorban a színészek rendezésének szentelhetjük magunkat. Képzettségünknek, színházas tapasztalatainknak köszönhetően ezen a területen érezzük otthon magunkat, és úgy éreztük, ehhez tudunk valami sajátosat hozzáadni.
Már jó ideje kerestünk egy olyan történetet, melynek révén egy közös vonásunkról beszélhetünk, arról a sajátos módról, ahogy a baloldali értelmiségiek gyermekeinek világát látjuk és megéljük. A gyerekeket szabadon nevelik, megvan bennük az elemzőképesség, de az emberi kapcsolatokra vonatkozó előzetes minták hiánya miatt felnőttként össze vannak zavarodva, nem tudják, mit akarnak vagy mi tenné őket boldoggá.
Nem egy bizonyos téma járt a fejünkben, hiszen tudtuk, hogy a filmeket nem absztrakt elméletek alapján készítik, sokkal inkább történetekből, egy jó sztoriból, egy olyan kiindulási pontból, mely cselekményt és fejlődést indít be, mely előmozdítja a humort, a bonyodalmat vagy az érzelmeket. Az ötlet, hogy az anya beleszeret egy másik nőbe, és ez felzaklatja látszólag modern lányait, tökéletesnek bizonyult, s az ebből kibontakozó történet segítségével beszélhettünk a témáról. Leginkább az tetszett, hogy ezt a zaklatottságot egyetlen szereplőben, Elvirában tudtuk megszemélyesíteni. Ő a középső testvér, mindazokkal a személyiségjellemzőkkel, melyek ezzel a családi pozícióval járnak. Ugyanakkor az a fajta fiatal nő, akiből nagyon sok van napjainkban – minden fölébe tud kerekedni: a munkája, a szerelmi élete, a személyes kapcsolatai, de leginkább egy olyan bejelentés, melyet az anyja tett.
