nlc.hu
Szabadidő
Kaland Korfun

Kaland Korfun

Napfényes késõ délután landoltunk a világ egyik legrövidebb kifutópályájára Korfun - volt is nagy izgalom, hogy a vízben vagy a betonon érünk-e földet! Lassú eszmélés után indultunk el szálláshelyünkre, Kavos városába.

Nézd meg képgalériánkat!







Kattints ide!
Kavosban minden a bulizásról szól: az „egy klub – egy étkezde – egy szupermarket” sormintája tölti ki az utcákat, ahol soha nem áll meg az élet.  Kedvezett ez a társaság kemény magjának, az agyamentségükről elhíresült Sugarloaf együttes köré szerveződött fiatalságnak.  Az üdülőtelepülés azonban főként a britekre épít – már nem sokáig, hiszen a magyar fiatalok is hamarosan megismerhetik a Club 1835 jóvoltából „Görögország diszkó-központját”. Ne lepődjék meg senki, amikor azzal szembesül, hogy a hivatalos nyelv mellett csak angolul beszélnek, és a jellegzetes görög ételek helyett inkább az angol gyomornak kedvezőbb klasszikusok érvényesülnek, mint a hamburger és a zsírban tocsogó rántotta szalonnával. (Azért, ha tzaziki után áhítozol találsz éttermet itt is, mely a hellén kulináris élvezetek oltárán áldoz!)





Másnap ki a parton, ki a fakultatív kiránduláson pihenhette ki az előző „ismerkedős” este fáradalmait. Ezúttal kíváncsiságom legyőzte hiúságomat: a barna test helyett a sziget megismerését választottam. Miért is veszi célba annyi-annyi nyaralni vágyó Korfut? Burjánzó örökzöld növényzet, mediterrán éghajlat, tengerpart, de csak ezért nem száll az ember lánya gépre, vagy mégis? Elindultunk hát a körutazásra. Végre megismertem a világ legjobb férfifenekét a





Kattints ide!
Sissi kastély kertjében, bár fáradhatatlan idegenvezetőnk szerint inkább a hátát érdemes szemügyre venni a szomorú sorsú királynőnk exkluzív nyaralójában feszítő Akhilleusznak. Már ezért érdemes volt olyan korán kelni. Ami igaz, az igaz, az épület és a hozzátartozó kert kívül-belül szemet gyönyörködtető. Nem kevésbé a Bella Vista kilátóból elénk terülő látvány. Útközben tettünk egy kóstolónyi pihenőt a Koum-kouat likőrkészítő üzemben, így a társaság estére nemcsak fáradt, de meglehetősen mosolygós formáját hozta a vacsoránál.





Legalább ilyen jól éreztük magunkat a hét többi napján, pl. a BBQ hajókiránduláson. A hajóról páratlan kilátás nyílt a burjánzó növényzet övezte partra, a szemfülesebbek felfedezhették Golden Eye székhelyét az egyik James Bond filmből. Jónéhányan nézelődés helyett Zorba-mód tették magukat a görög zene ütemére – na, ez sem volt egy utolsó látvány. Majd kikötöttünk egy gyönyörű partszakaszon, hogy a barnulásunk érdekében tegyünk intézkedéseket, addig is a legénység souvlakit (nyárson sült húst), görög salátát, tzazikit és ouzot szolgált fel. A hullámokkal dacolva megálltunk a szerelmesek barlangjánál is. A babona szerint, ha egy pár átúszik a barlangon, 30 évig boldogan élnek majd együtt, a bátrabbak családi állapottól függetlenül megtették – én a feldélzet biztonságában szurkoltam nekik.






Kihagyhatatlan buli az Aqualand, mondhatnám úgy is aqua-kaland. Rengeteg csúszda várja a vállalkozó szellemű vízimádót Európa második legnagyobb viziparkjában. Útitársaim rábeszélésére nekivágtam a csúszdák nyújtotta kalandoknak. Csöppnyi bikinim logisztikai problémák hadát indította el. Nem kis kreativitást igényel egy nőnemű lénynek alig takaró ruhadarabban úgy leérni a medencébe, hogy a hullámok ne vigyék le róla azt, és még élvezni is tudja a csúszkálás nyújtotta élményt, közben persze kapjon néha levegőt is az orrába toluló víztől… Ha nem vagy adrenalinfüggő, és még csak nem is az egyben maradás élményétől szeretsz megnyugodni, próbáld ki az andalító hullámokat egy túlméretezett úszógumiban a tenger hullámait szimuláló medencében!








Sugarloaf – Kattints ide!
A bulihét végére a Sugarloaf koncertje tette fel a koronát a benitsesi Stadium klubban. Az itt készült felvételeket néhány nappal később mindannyian megkaptunk egy élmény-CD formájában az utazási irodától.

Unalmas útitársak helyett nem akarnál inkább sztárokkal nyaralni? Na ugye! Akkor látogass el a Club 1835 honlapjára.

Nézd meg képgalériánkat!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top