Szabadidő

Akadályrepülés a Duna felett

Az akadályrepülés egy igazi hungaricum, hiszen magyar pilóták és szakemberek határozták el, hogy elõször a világon szinte testközelbe hozzák a légi akrobatikát.

Az idén már szinte természetes volt, hogy ismét megrendezik a sportrepülésnek azt a versenyágát, amely az elmúlt év nyarán debütált hazánkban. A pilóták közötti megmérettetés e vadonatúj formája nem véletlenül mutatkozott be éppen Magyarországon.

Tizenhat hónap fejlesztőmunka és kísérletezés után, tavaly július 26-án a tököli repülőtéren a szervezők, a pilóták és az új szakág, az akadályrepülés megálmodói jelesre vizsgáztak.

Akkor mindenki csak reménykedett abban, hogy az első Red Bull Air Race – amelyen a világ tizenkét legjobb és legeredményesebb műrepülő pilótája állt rajthoz – hagyománnyá válik. A siker azonban megalapozta azok elképzelését, akik akkor azt mondták: hamarosan a Forma-1-hez, vagy a rali világbajnoksághoz hasonló versenysorozattá válhat az akadályrepülés és a leglátványosabb légi cirkusz egyszer majd bejárja az egész világot. A légi-akrobatika új irányzata az idén máris elindult világhódító útjára.

Június 20-án nyolc pilóta mérte össze tudását a Angliában, Kemble repülőterén. Augusztus 20-án a Red Bull Air Race nyolc résztvevővel – emelve a nemzeti ünnep rendezvénysorozatának látványosságait – visszatér „őshazájába”, Magyarországra, majd szeptember 16-19 között a tengerentúlon, a Nevada állambeli Renoban kell a pilótáknak leküzdeniük az akadályokat. Az évadot 2005 januárjában az Arab Emirátusokban, Dubaiban zárja a nagy csapat, amelyben ismét a világ legjobbjai szerepelnek. Az indulók között lesz természetesen az első verseny győztese, Besenyei Péter, a német Klaus Schrodt, az amerikai Kirby Chambliss, a brit Paul Bonhomme és Steve Jones, a holland Frank Versteegh, valamint a spanyol Ramon Alonso és Alex Maclean.

A magyar szervezők ezúttal is valami újdonsággal rukkolnak elő. Vitathatatlan, hogy az augusztusi „légiparádé” lesz a sorozat legkülönösebb és leglátványosabb fordulója, hiszen a hazai air race-t Budapest szívében, a Duna fölött rendezik. A Margit híd és a Lánchíd közötti mintegy másfél kilométeres folyamszakaszon öt akadályt, más-más irányokból tizenegyszer kell leküzdeniük a pilótáknak. Az első és utolsó „természetes” akadály éppen a Széchenyi Lánchíd lesz, amely alatt átrepülve lépnek be a gépek a versenyzónába majd hagyják el azt. A Margit hídig a Duna hossztengelyétől jobbra három, balra pedig egy oszloppárt helyeznek el úszó pontonokon. A tíz, tizennégy valamint két, tizenkét méter széles kapun a megfelelő magasságban kilencszer kell átrepülniük a versenyzőknek, akik mindenek előtt az órával versenyeznek. Közben két akadály teljesítése között olyan alacsonyan kell bemutatniuk az előírt, hagyományos műrepülő figurákat, hogy még biztonsággal, azaz időbüntetés nélkül teljesíthessék a soron következő kaput.


A versenyzők tehát várhatóan több százezer ember orra előtt, földközelben repülnek. Pontosabban vízközelben, ami a legtapasztaltabb repülősök szerint is külön kihívást jelent. Besenyei Péter, – a világ legeredményesebb műrepülőinek egyike, aki maga is részt vett a gyorsasági akadályrepülés kifejlesztésében – elsőként repült át a Lánchíd alatt, ráadásul fejjel lefelé is teljesítette ezt a próbát. Korábban, és azóta is, több hasonló lélegzetelállító mutatványt hajtott végre szerte a világon. A világbajnok szerint a víz fölötti repülés különös kihívást jelent, hiszen a tereptárgyak hiánya vagy távolsága miatt a pilóták nehezen találnak viszonyítási alapot. A vízen pedig nem egyszerű meghatározni magasságukat, így eltalálni sem könnyű a biztonságos távolságot a vízfelülettől. Az Air Race létjogosultságát igazolja, a nemzetközi média minden eddiginél nagyobb érdeklődése. A televízió nézők milliói azonban nem csak a repülés, de Budapest szépségeiből is ízelítőt kaphatnak, hiszen ilyen „díszletet” máshol nem lehet produkálni.

Élő közvetítés: a www.redbullairrace.com és az RTL Klub Televízión, a döntő 19.00 órától

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top