Gyilkos rongyok

Óóó Kásás Tomi meztelen…

Délután – gondolom kimerítő edzés után – kezdtek szállingózni a világ legjobb, olimpiai címvédő pólósai a Sportaréna mögötti csarnokba: kezdetét vette a felkészülés egyik – gondoltam akkor – legkellemesebb pontja az olimpiai nemzeti mez és ancúg felpróbálása. Nem tudtam és nem is akartam elnyomni meghatottságomat, hogy ezek között a nagyszerű férfiak között lehetek, akik Athénban megint megmutatják, mi fán terem a magyar pasi.

Az sem zavart, hogy először engem is a válogatott tagjának néztek a ruhaosztó hölgyek, centivel estek a nyakamnak, legott megjelent egy fotós, és az arcomba villantott fényképezőjével. “Ezt nem hagyhattam ki” – súgta. A centis nő eltűnt a raktárban, megjelent egy szép inggel, majd kézbe vette a listáját: láthatóan fejtörést okozott neki, hogy nem vagyok rajta. Tisztáztuk a félreértéseket. “Szoktam olvasni a Nők Lapja Cafét” – mondta engesztelően. Remek. A pólósok és a ruhák után eredtem.

Gyönyörű…

Kezdem a melegítővel, mondom magamnak, elvégre sportolókról van itten szó. Elég unalmas, ötlettelen tréninget látok a fogason, archaikus színekkel: bordó nadrág, fehér széllel, azon a nemzeti trikolor. Jaj, de nagyon nem illik oda az a trikolor! A felsőre nézve sem tudom elnyomni az ásítást, sehol egy eredeti elképzelés, és a nemzeti színű csíkok itt is megölik a haldokló dizájnt. Még a sapkába tettek ötletet, de félúton kifulladt az is.
Megnéztem a balkezes jobbszélső Madaras Norbertet, becenevén „Gyönyörűt” a rongyokban. Jól állt rajta a tréning, de hát rajta minden jól áll.

Benedek Tibor ijedt arca …

Az öltönnyel sem volt szerencsém. A hajszálcsíkos, fekete anzúg csinos volt, illett hozzá a kék svájfolt ing is, de mindez nem tudta felejtetni azt a traumatikus élményt, mikor kilépett az öltözőfülkéből mindnyájunk kedvence, Benedek Tibor az olimpiai együttesben. Csúf műanyagáruk színére emlékeztető, kék, egysoros zakó, unalmas, divatból rég kiment rever, egérszürke nadrág, olyan szabással, mely köszönőviszonyban sincs a divattal. A rózsaszín ing még csak-csak elmegy, vagy inkább úgy mondom: öt évvel ezelőtt elment volna ez az árnyalat. De nem is mondok semmit: nézzétek meg Benedek arcát. Ugyanilyen arcot vágott szerencsétlen, mikor a cipőt próbálta, és a rövidnadrágig el sem jutott! És már csak egyetlen egy mondat.

Azt üzenem a tervezőknek: ezért még meglakoltok.


Nézd meg képgalériánkat!