nlc.hu
Szabadidő
Pucéron

Pucéron

Sokan szeretünk meztelenül szeretkezni, mászkálni a lakásban, fürdeni egy tóban. Látszólag a meztelenség egy és oszthatatlan, pedig van különbség põreség és põreség között.





„Ha az emberek természetes állapota a meztelenség lenne, úgy születnének.”
Oscar Wilde

Nudizmus, naturizmus

A különbég két szó: naturizmus és nudizmus. A nudista imád mezítelenül lenni, de nem csak az erre a célra kijelölt strandokon, hanem odahaza is. A naturistában nem bujkálnak ilyen szenvedélyek, az ő mezítelensége sokkal ideologikusabb. Az egészséges, szép, lehetőség szerint sportos test az ideálja, mely harmóniában áll a környezettel. Érezni akarja a természet ölelő karjait egész testén: az esőt, a kavicsokat a parton, a napsütést.
A vegytiszta naturisták felfogása éppen ezért ellentétes a sörpocak-pucérsággal. A legtöbb naturista odafigyel a testére, sportol, egészségesen táplálkozik, a hardcore-naturista pedig még arra is súlyt helyez, hogy vigyázzon a környezetére, természetes anyagokból ruházkodik, nem iszik és nem dohányzik. Tehát élet- és gondolkodásmódról van itt szó, melynek filozófiai háttere is van: minden ember egyenlő. Minden embert mezítelenül, csupaszon, a státuszszimbólumoktól, a materiális világtól elszakítva nézzünk.





A nudizmus gyökerei az 1900-as évekig nyúlnak vissza. Az akkori reformmozgalmak hozadékaként alakult ki, melyek az emberek életkörülményeit akarták megváltozatni. Megjelent az egészséges táplálkozás, a testápolás, a natúrgyógyászat és az egészséges test kultusza.
A nudista – más szóval FKK-s – ebben az összehasonlításban az ideológiamentes embert jelenti, aki egyszerűen szereti lógatni, amije van neki. Nem érdekli a filozófia és a sport sem szempont, hogy az esztétikáról már ne is beszéljünk. Furcsa, hogy mégis szervezetekbe tömörülnek – Magyar Naturisták Egyesülete,  Naturisták Klubja Virtuális Egyesület -, és csak a kijelölt területeken hódolnak bűnös



szenvedélyüknek. A naturista viszont ott meztelen, ahol éppen teheti, vagy ahol éppen rájön. Nem ragaszkodik a vízparthoz sem, túrázni is elmegy egy szál túrabakancsban.
A cikkíró sehova sem sorolja magát, ha úgy hozza kedve, vagy nincs nála bermudája, nudizik, máskor decensen viselkedik. És semmiféle klubnak nem tagja. Egyik hétköznap fogta magát, és leruccant az Omszki-tóhoz, majd csobbant egyet – nadrág nélkül.






Nudista strandok kis hazánkban
Délegyháza
Szíksófürdő
Balatonberény
Ányás
Magyarország nem nudistaparadicsom. Ennek egyik szép metaforája az Omszki-tavi helyzet. A pucérokat a tó vécétől, étteremtől legtávolabb eső végére száműzték, jelenleg egy építkezés közelébe. A markolók és dömperek zajában kapcsolódhat ki a nudista.





Nyugágy, napernyő sehol, de itt legalább nem stírölik az embert. Viszont ha bérelni akarsz egy vízibiciklit, enni akarsz egy szendvicset, vagy csak hív a természet, végig kell gyalogolnod a strandon, vagyis: ott vagy, ahol a part szakad.
A toalett egyébként – mint hazánkban megszokhattuk, különösen üdülőterületen – istenverte, de legalább a papírt nem a néni adagolja 20 cm-es csík formájában. Épül egy étterem, mely egyenlőre fagylaltozóra hasonlít, de jövőre – ígérte a felszolgáló fiú – már étteremre fog.
A menü egyébként rendben van. A magas órabérben diákokat foglalkoztató hamburgeresek, vaníliafagylaltosok, elszállt árú pénzmosó lángossütők és a friss lazac árában kapható sült fagyasztott hekket árusítók látogatásom napján zárva tartottak, gondolom, villáikban hűsöltek, de hát nekik is kell valamikor pihenniük. Talán jobb is így, még elgondolkoznék, minek tanultam?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top