nlc.hu
Szabadidő
Séta a Lánchídon – küzdelem a rák ellen

Séta a Lánchídon – küzdelem a rák ellen

Az Egészség Hídja Összefogás második alkalommal fordul országos rendezvénysorozat keretében a társadalomhoz, cégekhez, közszereplõkhöz, hogy támogassák a mellrák elleni küzdelmet.

Az Egészség Hídja Összefogás idei „nyitó” rendezvénye október 24-én lesz az összefogás jelképeként rózsaszínre kivilágított Lánchíd pesti hídfőjénél, az MTA Dísztermében, és magán a Lánchídon jelképes séta keretében, amelyre minden, az egészség iránt elkötelezett érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők. Az összefogás célja, hogy eljuttassa a magyar társadalomhoz az üzenetet: a korai stádiumban felismert mellrák gyógyítható!







A tavalyi rendezvény; fotó: MTI
Október 24-én délután az MTA-n rövid tudományos szimpóziumra kerül sor a témában érintett szakemberek részvételével. Ezt 17.45-kor figyelemfelkeltő séta követi, a Roosevelt térről, az Egészség Hídján – a Lánchídon át és vissza – amelynek keretében az Amerikai Egyesült Államok Nagykövete, George Herbert Walker vezetésével, más neves személyek társaságában az alapítókkal és a támogatókkal együtt a nagyközönség is átvonul az erre az alkalomra rózsaszínre megvilágított hídon. A hídon, ami az együttműködést, e fontos területen az összefogást hivatott szimbolizálni.

„Az Egészség Hídja” Összefogás keretében megrendezett szimpózium fővédnökei Dr. Rácz Jenő, egészségügyi miniszter és Dr. Göncz Kinga, ifjúságügyi, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter. A rendezvény díszvendége: Dr. Dobrev Klára asszony – Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr felesége –, aki támogatja az egészségtudatos életmód és viselkedés elterjesztését, különös tekintettel a nőkre és fiatalokra. Kiemelten támogatja a szűrési programokat, ezek között is kiemelt figyelmet fordít az emlőrák elleni küzdelem népszerűsítésére.





A sétát az MTA előtt felállított színpadon műsor követi, amelyben közismert előadóművészek – például a Padödö, Zséda és Eszményi Viktória – is részt vesznek. A rendezvényen Árvai Magdolna bemutatja a napokban megjelent Élek, jól vagyok! Előzzük meg a daganatot című könyvét, amely gyógyult rákos betegek valós történeteit dolgozza fel, tanácsokat adva a korai felismeréshez és megelőzéshez. Árvai Magdolna könyvéről bővebben itt olvashatsz »

A mellrák kockázatának csökkentése és az egészségtudatosság növelése az egész társadalom, mindannyiunk, ezen belül természetesen a nők közös érdeke. Ma Magyarországon a nőket a rosszindulatú daganatos megbetegedések közül legnagyobb arányban a mellrák sújtja. 2002-ben 6314 új beteget regisztráltak, miközben 2234 nő halálát okozta a betegség.

Az intézményes egészségügy országos szinten rendelkezik mindazzal a szakértelemmel és eszközparkkal, amely a hatékony kockázatcsökkentéshez, a korai felismeréshez és a kialakult betegség komplex és korszerű kezeléséhez szükséges. Ma 45 akkreditált helyen történik a szervezett emlőszűrés. Ezen centrumokban mindenki képzett, ismeri e fontos tevékenység minden részletét és buktatóját is. A kockázatcsökkentés legfontosabb eszközei a 45-65 év közötti korban a kétévenkénti rendszeres szűrés, illetve – ami bár nem szűrővizsgálat de igen hasznos lehet és mindenki maga is elvégezheti – a rendszeres önvizsgálat. 2002. január és 2004. szeptember között 1 734 748 nőt hívtak be szűrővizsgálatra, amelyen a részvételi arány mintegy 60%-os volt.

„Az Egészség Hídja összefogásról

A 2002-ben létrehozott „Egészség Hídja Összefogás” az első olyan kezdeményezés Magyarországon, amelyben a politikai és az üzleti élet civil szervezetek elkötelezett együttműködését segíti egy közös társadalmi cél, a mellrák elleni küzdelem érdekében. Az Összefogás célja az, hogy a társadalom figyelmét a mellrák elleni védekezés jelentőségére irányítsa: arra, hogy az idejében felismert mellrákos megbetegedések nagy százalékban gyógyíthatók, ha a szűrővizsgálaton a meghívottak megjelennek.

„Az Egészség Hídja” Összefogás az Egyesült Államokban és Nyugat Európában már régóta ismert és működő, a politika, az üzleti élet és a civil szféra összefogásán alapuló modell mintájára jött létre 2002-ben. Öt civil szervezet – „A rák ellen, az emberért, a holnapért!” Társadalmi Alapítvány, a Magyar Rákellenes Liga, a Rákbetegek Országos Szövetsége, a Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Onkológusok Társasága Mammológiai Szekciója – Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövetasszony személyes kezdeményezésére arra kötött írásban is szövetséget, hogy a közös cél érdekében a szereplők mindegyike a saját eszközeivel járul hozzá a szűrésben résztvevők arányának emeléséhez, az emlőrákkal kapcsolatos félelmek és hiedelmek eloszlatásához, az egészségtudatosság fokozásához, végeredményben az emlőrák tragikus következményeinek jelentős csökkentéséhez.

A mellrák elleni küzdelmet idén többek között már olyan ismert személyek, mint Árvai Magdolna, Eszményi Viktória, a Padödö, Hernádi Judit, Kertész Zsuzsa, Körtvélyes Éva, Pánczél Andrea és Zséda is saját ügyének tekintik, és személyes szerepvállalással támogatják.

Fentiek egy fontos hazai ügyben az együttműködés erejét, a nemzetközi kapcsolatok segítő fontosságát, a társadalom minden rétegének tudatos aktív szerepvállalását példázzák.

A fővárosi rendezvényt – mint minden esztendőben – több vidéki helyszínen szervezett hasonló program egészítik ki az elkövetkező hónapokban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top