Ez a világ tizenötödik legnagyobb szigete, több mint 1200 kilométer hosszú, közel kétszáz kilométer széles, és hogy tovább színesítsük a földrajzi paramétergyűjtők listáját: Havanna 170 km-re van a floridai Key West-től, a fősziget környékén pedig 4500 korallzátony úszkál a tiszta habokban.
Kulcsszavaink a salsa, a szivar, a cukornád, a rum, mögöttünk pedig a Buena Social Club megfáradt, de boldog zenészei pengetnek. Talán így egyszerűbb lesz a karibi térség gyöngyszeméről írnunk, noha, vannak itt kellemetlen tények is. Például egy nagyon öreg és nagyon szakállas ombrének köszönhetően itt zubog a kommunizmus utolsó artériája, általánosak a mindennapi megélhetési gondok, és az élesszemű olvasó a kettő között akár még ok-okozati viszonyt is feltételezhet.
 |
A fagyállót még hírből sem ismeri … |
Nagyon kubai
De nem a turista. Kuba ugyanis a vakolathiányos homlokzatok, az ősöreg autók, a nyloninges öregemberek ellenére annyi bájt, annyi nyugalmat kölcsönöz, hogy minden utazás, – ha néha a múltba is téved – felejthetetlen élményt ad át apró percekben a látogatónak.
Havanna, az ország fővárosa a maga kétmilliós lakosságával kábé úgy néz ki, mint amikor felépítették. Gyakorlatilag egy élő múzeumban járunk: rengeteg gyönyörű spanyol építészeti remekműnél tehetjük tiszteletünket. A gyarmati múlt legtöbb emblematikus épületében
kabarék, lokálok üzemelnek, hogy az éjszaka se legyen olyan nyugodt, mint a trópusi nappal. A várost megkímélték a háborúk és a forradalmak, így a Katedrális tér, a Kapitólium, a Forradalom tér, a Havannai egyetem, a Plaza de Armas, a Palacio de los Capitanes Generales nagyszerű köntösben várja a turistákat.
Épp úgy terpeszkedik, magasodik itt minden, mint néhány évtizeddel ezelőtt, amikor még a nagyszerű Hemingway a La Bodeguita del Medio étteremben fogyasztotta el az arroz con pollo-t, a kubai népeledelt, a csirkés rizst. Egyébként az író házát is megtekinthetjük, ha kicsit távolabb, San Francisco de Paulába utazunk, ahol látunk majd tollat, asztalt, öreg halászt, tengert, de legelébb múzeumot.
Kuba második legnagyobb városa, Santiago de Cuba. A Bacardi múzeumot ajánljuk első célpontnak. Ha ezt kipipáltuk, jöhet a Casa de Diego Velázquez, illetve azok a paloták, kastélyok, amelyek igazi karibi hangulatot adnak a városnak. Vitathatatlan, hogy a régmúltról a temetők beszélnek leghívebben: a Santa Ifigenia temetőt tehát aktuális rosszérzés nélkül kereshetjük fel, ráadásul a híres forradalmár, José Marti végső nyughelyét is itt találhatja meg az ifjú úttörő.
Még kubaibb
Azonban a karibi gyöngyszemnek is van gyöngyszeme, ami a Cienfuegos nevet kapta a keresztségben. A hangulatos utcák, a mélykék tengerben végződő kikötői utak azonnali barangolásra hívnak. Ha jut időnk a bárok, éttermek feltérképezése mellett, akkor pedig bőszen kattingathatunk a Thomas Terry színháznál, a Jose Marti téren, vagy a Palacio de Valle-n. De ahogy egy pohár rumnál, csak kettő jobb: Trinidadot se hagyjuk ki, már csak azért sem, mert a várost az első felfedezők alapították, igaz Santisima Trinidad tér, Romantic Museum és Canchanchara bár nélkül.
A várost úgy emlegetik, mint a kovácsolt vaskapuk páratlan gyűjtőhelyét, de ha unjuk a vasat, követeljünk kerámiát: a város Taller Alfarero nevű kerámiagyártó üzemébe bebocsátást nyerhet minden földi halandó. Kuba legkeletibb pontján Baracoa városa néz gyűlölt szemekkel a szárazföldön érkezőkre: a helyet a ’60-as évek elejéig csak tengeri úton lehetett megközelíteni. Ezért nem véletlen, hogy a város három erődítménye a tengert pásztázza, ha éppen ki lehet látni a pálmafák hajló ágaitól a nyílt vízre. A legnyugatibb ponton pedig Pinar del Río Province-t fedezhetjük fel. Talán ez Kuba legszebb területe: búvárok, strandolók, víz felett örömtáncot lejtő repülőgépek mindenhol.
Mindenből a legjobb
A szárazföldi közlekedés védelmében írjuk, az országot érdemes stoppolva vagy bérelt autóval is bejárni: cukornád- és kávéültetvények között kanyarognak az utak – emelkedőre ne számítsunk, Kuba nagy része termékeny síkság.
Persze a hegymászás szerelmesei is kaphatnak inspirációt: a Sierra Maestra vonulatain keresztül Alto del Narajotól egészen Las Cuevasig bandukolhatnak, és közben a Pico Turquinot, a legmagasabb kubai csúcsot is megmászhatják. Apró adalék: hivatalos túravezetés nem létezik, de a helyi segédcsapatok nagyon jól tájékozódnak némi jutalom ellenében. Egyébként Kubának van legmagasabb csúcsa és van leghosszabb folyója is, de a hajóskapitányok annyira ne örüljenek: a Rio Cauto még a legkisebb (értsd: papírcsákó) hajókkal sem hajózható. Még a májustól októberig tartó esős évszakban sem – egyébként meg pláne: a köztes időszakban kellemes meleg van, de a jelzőkről inkább a cukornádaratókat kell megkérdezni.
A tenger
Akiket mi érnénk utol valószínűleg Varadero strandjain hevernek – Kuba legközkedveltebb fehér homokos partjain. Az azúr tengerparton minden nap egyforma lesz, ha nem váltogatjuk a koktél- és szivarfajtákat: állandó napsütés, szemet rabul ejtő szépség, szépségek. Ha pedig unjuk a pálmafákat, akkor fordítsunk nekik hátat a vízben, és ijesztgessük a helyi őslakosokat azzal: úgy látjuk, Kolumbusz fordult be a sarkon.
Ha a poén nem ül, töltsünk egy cerveza-t, vagy egy mojitot, a kubai sör és a mentakoktél megnyitja az utat a nevetéshez, bár, ha valaki a “zöld gyík”-nak hívott szigeten nem boldog alapjáraton, annak valamit nagyon elrontottak a programozásában.
