nlc.hu
Szabadidő
Gyógyító források

Gyógyító források

Egyre divatosabbá válik, hogy az ember nemcsak gyógyulása érdekében utazik termálfürdõs helyekre, vagyis olyankor, ha már beteg, hanem akkor is, ha teljesen egészséges, és az is akar maradni.





Párok, baráti csoportok látogatnak el egy-egy fürdőhelyre, akár hosszú hétvége formájában – gerincet tornáztatni, lazítani, újjászületni és a fagyos időn elégtételt venni.
Magyarországot az öt “termálvíz-nagyhatalom” között emlegetik a világban. Ha olaj után kutattak a mélységekben, akkor is ásványokban gazdag vizekre leltek. Japán, Franciaország, Finnország és Olaszország mellé így mi is felsorakoztunk, s hévízkészletünk mind a bel-, mind a külföldi idegenforgalom egyik fontos vonzerejévé vált.
Elmondhatjuk tehát, hogy szerencsés helyzetben vagyunk: egy fürdőkúra a testnek és a léleknek is felüdülést nyújt!







Gellért Gyógyfürdő

A gyógyvizeket fürdő formájában krónikus mozgásszervi betegségekre, krónikus inaktív gerinc és ízületi gyulladásra, baleseti utókezelésre és ízületi műtétek után alkalmazzák. De bőrgyógyászati problémákra (pl. Bogács), emésztőrendszeri betegségekre (pl. Igal), csontritkulásra és nőgyógyászati betegségekre is felírják. A kezelőorvostól, minden esetben fontos tanácsot kérni – a fürdőkúrák, fizikoterápia fajtájára és idejére. Aztán már „csak” választani kell. Fürdőhelyet kiemelten javasolni mindig kockázatos dolog, hisz az elvárások, a szakértelem, a vendéglátás minősége és a szolgáltatások, szállások árai ritkán állnak össze ideálissá. Ezt szem előtt tartva álljon itt három különböző gyógyfürdő és az ún. nappali kórház.

Hévíz



A föld mélyében levő, 34 °C hőmérséklet elérő vizeket termálvíznek, a 40 °C hőmérsékletet meghaladó vizeket forrásvíznek nevezzük. A gyógyvizek közös jellemzője a magas ásványianyag-tartalom.

A fürdőváros hangulata tényleg megkapó, ám elég drága. A 4,44 hektár kiterjedésű Hévízi-tó nemcsak Európa, hanem a világ legnagyobb gyógyító erejű és radioaktív melegvizű tava. A víz melegét és egyben gyógyító hatását 50 hektáros erdő védi. A hévízi kúra hatása komplex, amelyben pontosan meghatározott szerep jut a víz hőfokának, kémiai összetételének, az iszapnak, a levegőnek, a radioaktív sugárzásnak, az éghajlatnak. A hévízi kúra gyógyhatása a mozgásszervek betegségeinek széles körére terjed ki.

Harkány
A mozgásszervi, ízületi betegségek megelőzésében-gyógyításában, csontritkulás, krónikus nőgyógyászati gyulladások, valamint a nyirokkeringés zavarainak javításában nagyon szép eredmények érhetők el egy-egy harkányi kúra során. A hét minden napján, napi két alkalommal regeneráló hatással együtt járó élményt jelent a gyógytornász által vezényelt díjtalan vízitorna. Kuriózuma még a pikkelysömör hatékony kezelése.

Mezőkövesd



A társadalombiztosítás rendeletben szabályozza a gyógykúrák finanszírozását. Egy évben két kúrát támogatnak, átlag tizenöt százalékkal, a betegek az üzemeltetési költséghez járulnak hozzá. Egy kúra négyféle kezelést tartalmazhat, s ez tizenöt alkalommal vehető igénybe.

A mezőkövesdi Zsóry termálvíz a kénes gyógyvizek csoportjába tartozik. A fürdőtől 400 m-re 1986-ban 156 ágyas Megyei Reuma Kórház épült, melynek legfőbb terápiás lehetőségét, a balneoterápiát szintén a fürdő biztosítja. A meleg vízben a bőr erei kitágulnak, fokozódik a szövetek oxigénellátása, csökken az izomtónus, ezáltal a meleg fürdő izomlazító, fájdalomcsillapító hatású, és kedvezően befolyásolja az idült gyulladásos folyamatokat.

A komplex ellátás
A komplex gyógyfürdőellátást szokták nappali kórháznak is hívni. Ilyen intézmény működik Budapesten a Lukács fürdőben, a Gellért fürdőben, a Rudasban és a Széchenyiben, vidéken például Bükfürdőn, Harkányban vagy Hajdúszoboszlón. A háromhetes kúra során ugyanazokat a kezeléseket végzik, mint egy bennfekvő intézményben, csak itt a páciens este hazamegy.

Linkek
Termálfürdők
Gyógyfürdők
Budapest gyógyfürdői

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top