A
farsang évente visszatérő időszak, amelyben önfeledten a vigasságnak, az örömnek próbálunk élni. Tudatosan vagy néha kevésbé tudatosan, a bennünk munkáló vágyainkat szeretnénk ilyenkor – a vízkereszttől húshagyó keddig tartó napokban – megvalósulva látni. Ennek az időszaknak fontos eseményei a jelmezes, álarcos alakoskodások.
A húsvét előtti 40 napos böjtöt megelőzően Európa-, illetve országszerte féktelen mulatozásokat rendeztek, és sok helyen dramatikus játékokat adtak elő. A magyarországi farsangi szokások közül az egyik legismertebb, illetve legnépszerűbb a mohácsi horvátok (sokácok) busójárása. A
busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. Éppúgy rokonságot mutat a riói és a velencei karnevállal, mint az afrikai népek szokásaival.
Valamikor a busójárás sem volt kizárólagosan mohácsi szokás. A XX. század első felében még számos dél-magyarországi horvát faluban volt élő hagyomány. De a Kárpát-medence más népeinél is létezett hasonló szokás.
|
Itt ugyan nem éppen mediterrán jellegű az időjárás, de a többi stimmel. Egyébként a torzonborz szörny-maskarák bármelyike képes maradandó traumát okozni egy-egy éretlenebb hóviharnak vagy ártó szellemnek, és mivel Mohácson most már háromszáznál is több alakoskodó lép fel nincs mitől félnünk. Hacsak nem maguktól az álarcosoktól, akik több csoportban vonulnak fel.
Az első csoportot az “echte” busók, a sajátos, általában fűzfából készült faálarcot, és kifordított bundát viselők alkotják. A faálarc – szarvakkal és kender bajusszal, szakállal spékelve – fedi a busó kilétét. A ruházatukat feldobják szalmával töltött fehér gatyával, a bundát pedig kötéllel vagy lánccal rögzítik deréktájt. Kiegészítőként kereplőt, kolompot vagy fabuzogányt fedezhetünk fel náluk, ha merünk, valamint egy irdatlan nagy, több méteres kürtöt.
A második csoportot a maskarák alkotják, szegény páráknak nincs már faálarcuk, de így is borzasztóak.
A harmadik és nem kevésbé fontos csoport a bekormozott arcú, vagy harisnyával takart “jankeléké”. Ezeknek a fő feladata valamikor az volt, hogy megőrizzék a busó inkognitóját. Ha valaki az álarc mögé kívánt tekinteni, akkor azt a náluk lévő ronggyal vagy fűrészporral kitömött zsákkal megcsapkodva elűzték. A kis szadisták öltözete mindenféle szakadt ruhából, rongyokból áll.
A mondának, mely szerint a mohácsszigeti mocsárvilágba menekült őslakos sokácok, megelégelve a török rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, csónakokkal átkelve a Dunán az éj leple alatt kizavarták a törököket Mohácsról – aligha van történeti alapja. |
A csoportok körül vagyunk/lehetünk mi, no meg az idegenforgalom haszonélvezői: a minden rendű és rangú árusok. A látványosság kora délután a Kóló téren kezdődik. A beöltözött busók, jankelék, maskarák ide érkeznek végül, itt találkoznak az ágyús, az ördögkerekes, a szekeres, a kürtös, a teknős, a csónakos és más busó csoportok. Rituálisan eldördül a busóágyú, s a főtéren a szabad farsangolás megkezdődik. A környező utcákban iszonyú zajt keltve ünnepli mindenki a farsangot. Aztán és közben: evés, ivás, fenékbe billentés, sikongatás, fényképgyártás, meg toitoi. Szürkületkor busóink visszatérnek a főtérre, a meggyújtott óriási máglya körül táncolnak, és tovább dévajkodnak az emberekkel. Ezzel ér véget a Farsangvasárnap.
A mohácsi program részletesen:
www.mohacs.hu
