Ám nem teljes egészében. A Leonardo DiCaprio főszereplésével forgatott mozi hősét nem a bölcsőtől a koporsóig kíséri el, csupán az életút felívelő szakaszára koncentrál, persze úgy, hogy közben az árnyoldalnak is külön figyelmet szentel; Hughes a sikerért komoly árat fizetett, kényszerneurózisa idővel átvette az irányítást felette.
A film monumentális, eposzi hosszúságú, látványos, nagyszabású (és egyéb gigantomán jelzők) csillog-villog a gazdagok és szépek világa, mégis valami nagyon hiányzik belőle. Talán a hétköznapiság, talán az érzelmek, talán az emberi gesztusok a sok bába között szép fokozatosan elvész a gyermek, maga Howard Hughes, és már csak Hollywood megidézett hőskorára figyelünk, valamint arra, hogy főszereplőnk hajdanvolt fantazmagóriái hogyan valósultak meg idővel.
Scorsese dicséretére szóljon azonban, hogy még mindig a humoránál van: egy-két fricska az álomgyárnak is kijut, a film helyenként kifejezetten önironikus, Hughes elhatalmasodó tisztaságmániájának, fokozatos elidegenedésének ábrázolásban pedig megrázó, felkavaró.
Nincs miért irigykednünk.
Rozi étvágya a film alatt: