nlc.hu
Szabadidő
Középkori kikötõvárosok

Középkori kikötõvárosok

Ha te is felfedezni véled magadon az állandósuló tengerhiány tüneteit, és az állapot már nem kúrálható szimpla fürdõzéssel, keress alternatív gyógymódot, kalandozz vagy szállj hajóra Európa középkori kikötõiben.





A hiányállapot ismérvei: először strandpapucsban és szalmakalapban tetszelgünk a tükör előtt, aztán vásárlási lázban égve beszerezzük a köztudottan hiánycikké vált napozószereket. 48 óra elmúltával a tengerhiány tetőzik: a fenti szerelésben és testápoló helyett naptejtől kókuszillatúan vonulunk le – a közértbe halrudacskákért, és biztos, ami biztos, a lefekvés előtti meditációhoz a bálnák énekét hallgatjuk.

Ahhoz, hogy a tengerhiányt hatékonyan „kezeljük”, be kell látnunk, a hullámok nemcsak a strandolók és szörfözők szórakoztatására keletkeznek. A sós víz és a szárazföldek találkozásánál magasztos és meghatározó dolgok történtek az idők folyamán. A kikötővárosok az ókortól kezdődően a civilizáció motorjai. Ideje hogy a tengerrel való flörtölgetés végére pontot téve, komoly kapcsolatként kezeljük viszonyunkat ,és felfedezzük magunknak a történelem néhány idevonatkozó fejezetét is.






A kikötői hétköznapok szereplői regénybeillő figurák lehettek: kalmárok, hajóskapitányok, kalandorok, matrózok, feslett nők és tisztes polgárasszonyok.

A matrózromantikát konzerválják a régi dokkok, halpiacok, kocsmák, valamint a számos működő történelmi hajó-replika, melyekkel sétahajózva különleges élményben lehet részünk.
Észak és dél tengeri csomópontjai

A középkorban megerősödő kikötővárosok a külvilágra nyíló ablakok voltak. Erény és züllöttség, pompa és nyomor kettőssége és energikus fejlődés jellemezte őket. Sűrű közegüket a tudomány, a kultúra és a különleges árucikkek ötvözete alkotta.

A középkori hajózás fejlődésének nagy csomópontjai a Hanza-városok (a Köln, Bréma és Tallinn vonalán található nagy kikötők), az észak-itáliai városok (Genova, Pisa, Amalfi), és a XVI. századtól, a spanyol és portugál felfedezőutak kiindulópontjai.
 

Porto

Portugália második legnagyobb városa, az ország névadója, a középkorban királyi székhely is volt. A Douro folyó torkolatánál fekvő város boráról, hangulatos régi városnegyedéről és látványos, kétszintes hídjairól híres. A történelmi látnivalókban gazdag árkádos utcák a hegytetőről a rakpartig érnek.







Élénk színű házfalak Porto utcáin


Élénk színű házai, Azulejos-csempékkel díszített templomai, sikátorai felejthetetlen élményt nyújtanak. Belvárosát az UNESCO a világörökség részének nyilvánította. Megtekinthetjük a Clerigos-templomot és tornyot, gyönyörködhetünk a Sao Bento pályaudvar káprázatos történelmi jeleneteket ábrázoló csempeképeiben, de ne hagyjuk ki a Tőzsdepalotát sem, melynek keleti stílusú arab terme páratlan élményt nyújt. Majd a régi villamossal elmehetünk a Douro folyó torkolatáig, ahol elénk tárul az Atlanti-óceán fenséges látványa.







Portói látkép

A hajózás egy nagyszerű borral is megajándékozta Európát. A világhírű portói születésénél ugyanis az óceán bábáskodott. A francia forradalom idején az angolok súlyosan megadóztatták a francia borokat. Ez a Portóban élő angol borkereskedők malmára hajtotta a vizet. Hogy az Angliába történő hosszú hajóút, a hullámokon való rázkódás során is megőrizze minőségét, brandyt kevertek a borokhoz. Angliába érkezvén nagy volt a meglepetés: a bor rendkívül zamatossá vált. A Portóval szemközt (a folyó túloldalán), Vila Nova de Gaia városában található borpincékben magunk is meggyőződhetünk erről.







A brémai muzsikusok
Bréma

A Weser folyó ágai és Stradtgraben-csatorna közötti régi átkelőhelyen Nagy Károly 787-ben püspökséget alapított, mely körül város alakult ki. 1358-ban a Hanza-szövetség tagja, XVII. században szabad birodalmi város lett. Néprajzi és népművészeti látnivalóit, a déli tengerek, valamint Ausztrália és Ázsia kincseit és az időszakos kiállításokat is érdemes megtekintenünk az Übersee Múzeumban.

Feltétlenül nézzük meg a Grimm-meséből a város jelképévé vált híres szoborcsoportot. A szamár, a kutya, a macska és a kakas 1953 óta pózolnak egymás hátán. Egy sokkal korábbi remekmű, a Roland-szobor (Bréma szabadságának szmbóluma), 1404 óta vigyázza a főtér közepét. Csodálatos látvány nyáron a Rododendron park – 800 rododendron és azálea bontogatja itt szirmait.


Gdañsk, Sopot, Gdynia, a Hármasváros

A Gdañski-öböl mentén húzódó városcsoport, az egyik legnagyobb lengyel turisztikai attrakció. A három város három különböző hangulatot jelent. Gdañsk több mint ezer éves Hanza-település, Sopot a szórakozást kedvelők városa, Gdynia pedig Balti-tenger egyik legnagyobb kikötője.







Kikötő Gdanskban


A balti kalandot kezdhetjük a mólókkal. A legrégibb és leghosszabb sopoti móló 516 méter hosszan nyúlik be a tengerbe. A hosszú gdañski partról, a sopoti mólóról vagy a gdyniai kikötőből a partmenti hajók egyikével tengeri sétára indulhatunk. A hajók többsége a festői szépségű kis Hel-félszigetre megy.

A Hármasváros a halakról is híres. A gdyniai halpiac a tenger minden kincsét kínálja. Megtalálható itt mindenféle hering, tőkehal, angolna és lepényhal, amelyek ismerete a helyi háziasszonyok szerint igazi tudomány. Helben zajlik minden évben a heringből készült legérdekesebb ételek versenye.

A Szent Dominik-vásár Gdañsk leghíresebb és legrégibb ünnepe, amelyet 1260 óta rendeznek. Július utolsó szombatjától két hétig tart. Az óváros utcáin rendezik, és számos kulturális program kíséri. Ottjártamkor, néhány éve, a második világháborús kitüntetésektől a vörösréz nehézbúvár felszerelésig millió kacatot és gyűjtenivalót árultak városlakók.








Amalfi meredek partja
Amalfi

A napjainkban csupán 6000 lakosú városka, mely Nápolytól délre, a Sorrentói-öbölben található, a X. században Itália első hatalmas tengeri köztársasága és a szaracén kalózok megfékezője volt. Genova és Pisa vetélytársaként itt alkották meg a Földközi-tenger hajózási törvényeit. Amalfi a keleti és nyugati kereszténység találkozásának helye. Itt őrzik és tisztelik 1208 óta Oroszország védőszentjének, Szent András apostolnak ereklyéit.

Partjai meredeken szakadnak a több száz méter mély, kéklő vízbe. A festői házak között az impozáns épületek (XIII. századi kolostor, székesegyház és városháza), a kilátó és virágok özöne egyedülálló látványt nyújtanak. Bár Amalfi fürdőzésre nem igazán alkalmas, történelme mellett a világ egyik leggyönyörűbb tengerpartjával büszkélkedik a sziklák és a tenger szorításában.







Virágok özöne…


Kapcsolódó oldalak:

Kikötő.lap.hu »

Porto.lap.hu »

Lengyelország.lap.hu »

Olaszország.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top