Szerelem sokadik látásra

Legnagyobb meglepetésemre egy egyedi látásmódú, vicces, kedves, és ami részemről a legnagyobb bók, életszerű romantikus komédiát kapok.

Persze, mihelyt kiderül, hogy a vígjátékot az angol export, Nigel Cole rendezte (Fűbenjáró bűn, Felül semmi), a dolog érthetővé válik; a film a műfajból adódó kliséken könnyedén túllép, igaz, az igazi reformot, azt, hogy szomorú véget érjen, nem meri bevállalni. Mentségére szóljon, hogy ennek lehetősége végig ott kísért a filmidő alatt.

Adott tehát hősünk (Ashton Kutcher) és bájos hősnőnk (Amanda Peet), akik hét évvel korábban egy repülőút során kerülnek légörvénybe egymással – az alkalmi szexet a lány a helyén kezeli, és bár a fiú próbálkozik a kapcsolatépítéssel, csak egy egynapos New York-i andalgást kap helyette.

Útjaik elválnak, pár év után látjuk viszont őket – más élethelyzet, más konstellációk, frizura, életcélok, hozzáállás. A mozinak a dramaturgiája ez: amíg eljutunk a máig, az idő függvényében különböző életszakaszokban találkozhatunk hőseinkkel, és ellenőrizhetjük, hogy hol tartanak éppen, hogyan árnyalódott egymáshoz fűződő viszonyuk.





Amit a filmben a legjobban díjazok, az az, hogy nem kábít az igaz és egyetlen szerelem képzetével: hol a véletlen, hol a dac, hol az unalom hozza össze szereplőinket, és keveri őket kínos vagy éppen érzelmileg túlcsorduló szituációkba.

A film az időzítésről és az időről szól, amely ugyanúgy lehet egy kapcsolat kialakításában a legnagyobb ellenség, mint a legjobb barát. Mindannyian jól ismerjük a szituációt, amikor túl korán van, vagy már túl késő, amikor ott a pillanat, amely a következő másodpercben elillan, vagy amikor túl sokáig kell várni valamire, esetleg túl gyorsan történik.





Párocskánknak példának okáért pontosan hét év kell ahhoz, hogy a biológiai órájuk egyszerre ketyegjen, és hogy ne csak az illúzió szintjén találjanak egymásra.

Pontosan az ilyen üzenetekért szerettem Nigel Cole vígjátékát – a legtöbb romantikus komédiával ellentétben, melyek ott érnek véget, ahol az élet elkezdődik, a Szerelem sokadik látásra bemutatja, milyen rögös is az út a beteljesedésig.
A rendező külön dicséretben részesül azért, mert Ashton Kutcherből végre kihozta a színészt – szeretnivalóan idealista karaktere a jóval érettebb és érzékenységét cinizmussal palástoló Amanda Peet mellett emlékezetes perceket szerez mindannyiunknak.

Rozi étvágya a film alatt:

 

 

A film eredeti honlapja »