Szabadidő

Labirintussá vált a Sziget?

A gyakorlott szigetezõk tudják, a több száz program között megtett kilométerek semmilyen összefüggést nem mutatnak azzal, hogy megtaláljuk-e amit látni akarunk és találkozunk-e azokkal, akikkel szeretnénk.






Natalie Imbruglia
Jegyzetek a mobilba, karikák a programfüzetbe – jövő héttől irány a Sziget. Talán idén néha ott is kikötünk, ahova tervezzük. Koncerteken innen és túl, most trendérzékenyeknek válogattunk.

Amikor az Óbudai sziget évente egyszer zsúfolásig megtelik, néha még a legkisebb ösvényeken is torlódásra lehet számítani. Hogy a törzsvendégek is eltévedhessenek, néhány helyszín örök vándorlásban van a területen, érdemes tehát egy pillantást vetni a fesztivál oldalán található térképre.
(A programhelyszínekre klikkelve, annak programját bemutató oldalra léphettek át.)

A térképért kattints ide! »

Koncertek megállás nélkül

Első napi feladat: lazítás hiphopos, reggae-s, relax-tánczenével – ebben mester a jamaikai-amerikai Sean Paul. Csütörtökön poprajongás: este hattól a Nagyszínpadon Natalie Imbruglia, majd később a Siemens Színpadon a Neo. Hogy milyen mértékben nőtt a tömegtűrésünk, pénteken kipróbálhatjuk – a tavalyi Sziget legjobb koncertjét adó Basement Jaxx-en fél tízkor, és ha nem volt elég, a Megasztárok élő koncertjével folytathatjuk.







Franz Ferdinand

Ha negyedik napra kellően elvetemültté válunk – jöhet akár egy Korn koncert, akár DJ Palotai a Cöxponban, aki hajnal háromkor kezd, hogy kitartsunk vele reggelig. Elvégre ez lesz a fő nap! Vasárnap délelőtt muszáj lesz aludni, mert a szervezők a szombatira még tettek egy lapáttal: a Nagyszínpadon a Toy Dolls és „Kispálék” után, a skót Franz Ferdinand lép fel – a 2004-es év legleglegje. A skót művészeti főiskolásokból néhány éve alakult zenekar egy év alatt üstökösszerű karriert futott be, 2 millió lemezzel zárták az évet és az összes létező és fontos brit zenei díjat besöpörték.

Hétfőn kultikus nevekkel találkozhatunk a programban – Nick Cave (Nagyszínpad 21.30), KFT (Siemens Színpad 23.00), Alvin és a Mókusok, akik – a Magyar Punkológia Intézet ajánlásával – a Wan2 sátrában 00.50-kor kezdenek.







The Hives


Kedden igazi, utolsó napi tombolással búcsúzhatunk a Szigettől: a Nagyszínpadon este hatkor lép fel a svéd The Hives, akik hatvanas éveket idéző felszereléseikkel újraértelmezték, és tökélyre fejlesztették a garázs-rock fogalmát. Kilenckor a Wan2-n a HidaJimbo – japán dobosaitól fergeteges show várható, ugyanitt lesz éjjel egykor az utolsó fellépő az elmaradhatatlan Korai Öröm.








Csabay Ferenc divatbemutatóját is megnézhetitek
Divat – hűsölés – egzotikum

A Trend Sziget, a fesztivál divatcentruma, ahol az ország ‘fősztájlisztjai’ tartanak bemutatót és a legjobb hajszobrászok prezentálnak hajshow-kat. Lesz testfestő bemutató, divatshow Király Tamástól és fiatal divattervezőktől, nem utolsósorban butiksor, medence, napernyők, koktélok és jó zene a Must Beat Crew-tól. De nem csak nézelődni lehet: amennyiben kicsit őrültebb fesztivál-frizurát szeretnél, mint amivel a Szigetre érkeztél, a Fudge csapata 16.00 és 24.00 óra között elkészíti neked!

Közvetlenül a Trend Sziget mellett, a Sanoma Beach-en, minden nap 10-től sötétedésig kényelmes nyugágyakban lapozgathatod kedvenc magazinjaidat és vihetsz belőlük ismerőseidnek is. (Lapok a Beach-en: Cosmopolitan, FHM, Story, Best, Wellness, National Geographic, Nők Lapja, Nők Lapja Évszakok, Füles, Maxima, Kismama, Meglepetés, Figyelő, Praktika).

Észak Afrika és Fekete Afrika mellett az afrikai kultúrához szervesen hozzátartozó afro-latin és karibi szigetvilág hangulatába is belecsöppenhetünk az Afro-Latin Színpadon és környékén. A hagyományokat megőrizve – napközben – visszatérő kézműves oktatásokkal (hennafestés, afro hajfonás, ghánai gyöngyfűzés, afro batikolás, ghánai házak festése), tánc (szamba, capoeira, hastánc, salsa, merenge, zook és afrikai tánc,) valamint dobtanítással, és éjszakánként tűz melletti dobolással és tánccal hozza el ez a helyszín a Szigetre Afrika hangulatát.








A Baengditos hajmeresztő show-ja
Vásári hangulat a Sziget utcáin


A kocsma pultján régi rádiókból kuplék szólnak, kockás abrosz, ligeti lámpafények, szalmaszál, perec, omnibusz menetrend és színházi plakátok… ez a Vándor Vurstli. Akárcsak a 100 évvel ezelőtti városligeti színes-fényes években. Felvonulnak itt a Vurstli hagyományos szórakoztató, szédítő, rémítő játékai, képmutogató, jósda, célbadobó, kötélhúzó játékok, grúz medvetáncoltató, vándorfotográfus, szerecsen bokszbajnok, kínai kígyónő. A porondon artisták, bűvészek, illúzió és mágia.

Német, spanyol és olasz utcaszínház is színesíti idén a Sziget rendkívül erős színházi felhozatalát. A Sziget első két napján a Németországból érkezik egy utcaszínházi társulat, a Pan.Optikum. Előadásuk, az Il Corso, napjainkban Európa egyik legnépszerűbb „Open Air” előadása. Olyan rejtélyekről rántja le a leplet, amiről a felnőttek előszeretettel állítják a gyerekeknek, hogy értik őket (de megmagyarázni már képtelenek lennének).

Szintén német társulat, a Baengditos. The Guardian Angels című előadásuk a Sziget harmadik és negyedik napján látható. A darabban angyalok játszanak a tűzzel, hajmeresztő robbanásokkal megspékelve.








Luminárium
Elvarázsolt helyszínek


Bár a Sziget zsúfolásig megtelt programokkal – amelyek miatt sokszor elbámészkodunk és lekésünk kedvenceinkről – eltévedni nem lehet. Akit mégis izgat, milyen lehet elvarázsolt járatokban bolyongani, két útvesztőben is próbára teheti tájékozódási képességét, intuícióját.

A Luminárium semmihez nem hasonlítható jelenség: egy modern műalkotás, egy belülről bejárható szobor, csövek, kupolák és termek hálózata, melyet a befújt levegő tart fenn és csak a falakon átszűrődő, színesre festett napfény világít meg. Ha megmozdulunk benne, az építmény oldalai is mozognak, úgy látszik, mintha lélegezne. Mintha egy óriás tüdő járataiban sétálnánk, aminek a falai színes műanyagból készültek. Az idei kreáció neve Amozozo. Kecsesebb, finomabb, mívesebb, mint az eddigi Lumináriumok voltak. Alan Parkinsont – az Amozozo atyját – az iszlám építészet ihlette meg, különlegessége a hármas kupola szappanbuborékszerű összeállásában van. Bejárható mezítláb, minden nap 14.00 és 20.00 óra között.

Az Octopus Összművészeti Helyszínen található Tarot Labirintus járataiban a Nagy Arkánumok megelevenedett figurái várnak a bolyongóra és segítik a sors által kezébe adott szerep megértését. Belépés délelőtt 11-től hajnal 3-ig – aggodalomra semmi ok, a hosszú távú bolyongók azért mindig előkerülnek hajnalban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top