Kész cirkusz

A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső itt is feltűnik egy blöff kapcsán, csakhogy mindez magyar kiadásban: lakótelepi skacok, béna magyar gengszterek, macsó menedzsernő, ötvenes, szexre éhes szépasszony, és egy rossz helyen landolt táska, mely összekapcsolja az egymással talán soha nem találkozó szereplőket.

Műfaji film lévén ne várjunk a Kész cirkusztól kidolgozott karaktereket – a magyar színjátszás színe-javát (Udvaros Dorottya, Ónodi Eszter, Scherer Péter) és Dyga kevésbé ismert, ám annál tehetségesebb kedvenc színészeit (Welker Gábor, Schmied Zoltán, Elek Ferenc) felvonultató moziban a jellemfejlődés: nuku. A hősök klasszikus típusok (megcsalt férj, magánnyomozó, kisstílű bűnöző, stb.), akik a Quentin Tarantino filmjeiből megszokott módon lökik a sódert – hol Bill Gatesről, hol a gombfociról elmélkednek, vagy arról, hogy nincs víz a lakótelepen, teszik mindezt olyan akadémikus pontossággal és fapofával, mintha csak az élet sorsfordulatait vitatnák meg.

Duma, akció, sodró lendület, kaland és véletlendramaturgia – ha néhol ki is lóg a lóláb, egy-két poén pedig erőltetett, sőt kissé közönséges, az összhatás egyértelműen pozitív és szimpatikus. Végre egy magyar mozi, melynek alkotója nem kezeli hülyének a nézőt, feltételezi róla példának okáért, hogy a huszonegyedik század elején járva értékeli, ha egy film a tartalomhoz illő formát választ. Merthogy Dyga mozijának ez a másik sajátossága – a gyors vágások, a képen megjelenő feliratok, az igazi kliptechnika.

A harmincas évei elején járó rendező filmről-filmre javuló tendenciát mutat – A Kész cirkuszba azt mentette át, ami előző mozijában, a Tesóban a legjobb volt, az első húsz percet. Bár a mozi nem hibátlan alkotás, kísérletező, friss szemléletű, legfőképp pedig szórakoztató film. Dyga megtette a magáét, most a közönségen a sor.

Rozi étvágya a film alatt:

 

 

A film hivatalos honlapja»

Forgalmazza: Budapest Film