Luciano Pavarotti – The Best

Tipikus olasz. Kinézetre, hangra, minden tekintetben. Az a fajta, akinek a külseje és hangja egyet jelent az olasz operával, és ha olasz ételekre gondolunk az olasz bor mellett az ő hangja ugrik be.

A lelkét teszi oda a kristálytiszta hangja mellé, szinte lejön a színpadról az előadás, érezhető, hogy ez a nagydarab modenai ember nemcsak tud, de szeret is énekelni, ahogy élni is.

A kiadvány első darabja, a Mester által kedvelt szerepekből nyújt át egy csokorra valót. Mindjárt az elején a „La donne é mobile” klasszikus Rigoletto áriával nyit, megadva a hangulatot a kívülálló átlag zenehallgató számára is. Majd szépen sorakoznak a hajdani nagyreményű focista további szerepei, illetve az azokhoz kapcsolható dalok, áriák, Verdi, Puccini, Donizetti műveiből. Átfogó gyűjtemény, ami azok számára is élvezetes lehet, akik nem a MÁV szimfonikus nagyzenekarára kelnek reggelente.

A hisztis sztár hírében álló operaénekes egyetlen babonához ragaszkodik, fellépés előtt addig kutatja a világot jelentő deszkákat, amíg nem talál egy rosszul bevert szöget. A kezében tartott fehér kendő viszont arra emlékezteti, hogy ne gesztikulálja túl magát éneklés közben, mint más kollégái. A testsúlyproblémákkal küszködő élő legenda tisztában van hangszálainak képességével, csak olyan szerepet vállal, amit erőlködés nélkül, hibátlanul tud előadni, és illik a – kétségkívül páratlan – hangjához.

Pavarotti azon személyisége a világ komolyzenei életének, aki népszerűségével hidat emelt a komolyzene csodás melódiái, és a popzene közé. Mindezt anélkül, hogy butított formában, tuc-tuc techno alapokra kellett volna helyezni a darabokat, ahogy ezt itthon már páran eljátszották.
A szeptemberben „Freedom of the City of London“ címmel kitüntetett énekes nem csak a Vöröskereszt és a Vörös Félhold munkáját segíti, hanem példátlan, és egyben igen nagyvonalú módon két éves ingyen kurzusokat is tart majd, a 2005- re tervezett visszavonulása után (a világtalan énekes, Andrea Bocelli is az ő felfedezettje).

De térjünk vissza a kiadvány másik korongjához. Ezen olyan dalokat énekel, amik első hallásra talán elcsépelten giccsesnek hangzanak,(’O sole mio, Nel blu dipinto di blu) de Pavarotti ezen adaptációi igen élvezhetőek, kellemes aláfestő zeneként praktizálhat otthon, egy olasz vacsora összeütése és elfogyasztása közben. A korong végén pedig ott a desszert, a jutalomfalat Luciano első lemezéről, az 1964- es EP ről kimásolt 3 dal méltó befejezése az életművének, reméljük csak e válogatás vonatkozásában.

A kiadvány 130 perce remélhetőleg nem a Mester hattyúdala, bár kijelentette, hogy a jelenleg is futó Worldwide Farewell Celebrity lesz az utolsó túrája, azért még láthatjuk élőben itthon is. Addig is marad nekünk ez a remek dupla válogatás, és a remény, hogy látjuk még az aranytorkú trubadúrt fehér zsebkendőjével a Puskás Ferenc Stadion színpadán.

Kiadó: Universal Music »

Tipp: Luciano Pavarotti honlapja »