Pedig a valóság a stúdión kívül lüktet, meg a felvételek szünetében, amikor egy-egy pillanatra mindenki kibújik a Mátyás téri létezésből, és megpihen. A napi forgatások pontos menetrend szerint, reggel nyolc és este hét között zajlanak, keddtől péntekig. A felvétel és a műsorba kerülés között két hónap a különbség. De nemcsak ezért nem reagálnak napi eseményekre, politikai történésekre. A sorozat producere, Kalamár Tamás úgy fogalmazta meg a célt, szeretnének a televízió Szabó családja lenni.
A Rózsa bisztró környékén
Barátok közt volt: Kovács “Koko István Gyurta Dani Pécsi Ildikó Koncz Gábor Reviczky Gábor Aradszky László Huszárik Kata Tahi Tóth László |
A levélszekrényeken titokzatos nevek, Mészáros Ferenc, Kiss-Kelemen, ők a ház titkos lakói, akinek (egyelőre?) nem osztottak lapot a történetben.
Egy-egy jelenetet átlagban 20 perc alatt vesznek fel a stúdióban. Külső felvételeknél ez jóval hosszabb időt vesz igénybe. Egy-egy szereplő hetente két-három napot forgat, akkor viszont folyamatosan. Évente egyszer “áll le” a munka, az egy hónapos szünet a nyár utolsó heteire esik. Az újrakezdéshez viszont mindig kapunk egy nagyobb dózist, azaz Barátok közt maratont, egy szombaton sok részt egymás után.
Mindenki Barátok közt
A sorozat hivatalos honlapja, rengeteg szereplővel, tartalmakkal, képgalériával» |
A történet szálait harminc író szövögeti napról napra. És bár a célkitűzés az, hogy minden rész érdekes legyen, azért azt be kell látnunk, nem lehet minden nap akció. Viszont jól emlékszünk arra, amikor még az elején Miklóst az autójával együtt felrobbantották, vagy amikor Ákos gyújtogatott. Az utóbbi idő nagy attrakciói Bandika “elveszése”, Miklós kalandja és Dani visszatérése voltak.
A híres sportolók és nagynevű színészek mellett a sorozat szívesen lát szépségeket, Palika korábbi barátnője (Petrovics Virág – Sándor Orsolya) civilben Miss Balaton volt, Géza mostani kedvese, (Nádori Kinga – Balogh Edina) 2003-ban nyerte el a Magyarország szépe címet. És ne felejtsük el Angélát sem! Novák Laci tranvesztita szerelme igazi izgalmas jelenség volt Barátok közt!
Valóságshow-győztes Szabolcs is feltűnt a Rózsában, ha emlékszünk még rá, sőt Tilda rosszfiú barátjának bőrébe a fenegyerek színész, Hujber Ferenc bújt.
Napi kétmillió
A sorozat népszerűsége töretlen. Naponta kétmillió néző kíváncsi a napi eseményekre. Nem csoda tehát, hogy a főszereplőket igazi nagy sztároknak kijáró külsőségek közepette ünneplik a Barátok közt partikon. A hét év egy cseppet sem rontott az érdeklődésen, sőt! A Barátok közt magazin megjelenése után immáron megjelent a Barátok közt társasájáték is. Hogy az apró emléktárgyakról (pólók, bögrék, tollak, matricák) ne is szóljunk.
A Barátok közt az életünk része, szidjuk, szeretjük, és nagyon tud hiányozni.