Kötelező darab
Az Üvegtigris (csak így szám nélkül) az évek során beírta magát a kötelező és imádott klasszikusok közé, akárhányszor megnézzük, mindig jókat nevetünk a poénokon és félelmetes bénázásokon még akkor is, ha amúgy nem kedveljük a lúzereket. Kimarad a társasági viccelődésből és nevetésből, aki nem érti, miért mókás és honnan származik az “Anyámmal élek, Babettám van és macskám. Ne legyek kemény?” illetve a “sokkot kaptál”, és az “Ízi rájder öcsém! Ízi rájder!”.
Az elkerülhetetlen összehasonlítás
Könnyebbnek tűnik és (talán) kisebb promóciós költséggel jár – a sikert meglovagolva – a befutott film eredeti címe után egy kettest biggyeszteni és tovább szőni a történetet, viszont ez a remek ötlet már számtalanszor okozott csalódást a nézőknek. Ilyenkor nem elég ugyanolyan jó filmet csinálni, mint az első volt, hanem annál jobbat kell, és mivel az alkotók gyakran már az elsőbe beleadnak mindent, sőt még rá is teszek egy lapáttal és tökéletesre csiszolják, a második igazi ötletek híján – csak halvány másolat lesz.
 |
Így jártunk az Üvegtigris 2-vel is. Sokat vártunk tőle, keveset adott. A klasszikus mozgalmasságát, lendületét és humorát nem tudta folytatni vagy fokozni a ketteske, pedig van abban minden: féltékenység, esküvő, temetés, meteor, szamár, menő vállalkozó, japán turistacsoport, körhinta. A film vontatott, néhol már unalmas, és a hat lúzer vergődését csak erős jóindulattal lehet kalandnak nevezni. A karakterek nem nyújtanak újdonságot hiszen úgy ismerjük őket, mint régi barátokat , viszont korábbi bájos ügyetlenségük és lehetetlen élethelyzetük most inkább vicceskedő erőlködés.
 |
Lesz kacagás
Ha minden jól megy, a dolgok gyakran rosszra fordulnak. Az Üvegtigris 2 fényévekre elmarad öt évvel ezelőtt bemutatott elődjétől, de a film végén úgyis csak a szépre emlékezünk, és garantált, hogy egyszer-kétszer mindenki jóízűen nevet a film poénjain. Nagy vonalakban felsejlik egy történet is a filmben, de nem sok szót érdemel, és nem is igazán lényeges, mert a kisebb-nagyobb időközönként elcsattanó poénok viszik a pálmát. Talán némelyikből újabb szállóigék születnek.
A hat lúzer:
Rudolf Péter (Lali)
Reviczky Gábor (Gaben)
Csuja Imre (Csoki)
Gáspár Sándor (Róka)
Szarvas József (Cingár)
Horváth Lajos Ottó (Sanyi)
Rendező:
Rudolf Péter
A film honlapja »
Bemutató: 2006. január 19.
