nlc.hu
Szabadidő
Egy befejezetlen élet

Egy befejezetlen élet

Címével ellentétben nem egy depressziós, komor filmrõl van szó. A történet - habár a filléres romantikus regények sablonjait követi - nagy érzelmeket mozgat meg, a fõszerepben pedig az abszolút adu Robert Redfordot láthatjuk.





Először nagyon meglepődtem, hogy a vetítésen elhanyagolható számban képviseltette magát az erősebbik nem, de amikor a vásznon megjelent Robert Redford neve, mindent megértettem. Harmincon felül nincs nő, aki legalább egy picit ne lett volna szerelmes a szőke színészbe. Hiába öregedett meg – ebben az évben lesz 70 éves és már kifejezetten nagypapa alkat –, mi azért kíváncsiak vagyunk rá, és elképzelhetetlen, hogy olyan gyatrán játsszon, hogy kiábránduljunk mosolyából. Most is jól hozza a szótlan, makacs, de érző szívű öreg férfit.






Pasik hátrányban

A Spragg házaspár (Mark Spragg és Virginia Korus Spragg) forgatókönyvükben összeszőtték a megbocsátás vívódását egy grizzlimedve-támadással és a párkapcsolaton belüli erőszak ellehetetlenítő helyzetével, de nem maradtak ki a történetből a sikerhez nélkülözhetetlen elemek – a cica, a gyerek, a mufurc nagypapa és a jótékony pincérlány – sem. Ennek ellenére hiba lenne alábecsülni az alkotói munkát, hiszen a film működik, a karakterek pontosak és érthetőek, a cselekmény pörög, bár a legtöbb pasi már az elején agyvérzést kap, hiszen olyan egyszerű kikövetkeztetni a film sablonos fordulatait.

Mi, nők mégis kajáljuk az ilyet – én is felkavart érzelmekkel ültem a sötét moziteremben, és csendes patakokban folyt a könnyem a nyakamig. Jólesett. A film meggyúrta a lelkem, majd a várható boldog végkifejlettel eszembe juttatta, hogy az élet a maga misztikus módján nagyon szép.







Bonyolult viszonyok – a film rövid története




Einar (Robert Redford) sohasem tudott megbocsátani fia feleségének, Jeannek (Jennifer Lopez), mert fia fiatalon meghalt egy autóbalesetben. Jean viszont 11 év múltán kénytelen kislányával Einarhoz, apósához menekülni erőszakos barátja elől. A mogorva öregember ekkor szembesül azzal, hogy van egy unokája. Einar egész élete a farmja körül forgott, de fia halála óta azzal sem foglalkozik már – néha meggyűlik a baja rozoga teherautójával, ápolja öreg barátját (Morgan Freeman), sőt némi elszámolnivalója akad egy grizzlivel is. Vonakodva fogadja be farmjára menyét és unokáját, és mielőtt mindannyian új életet kezdenének Wyomingban, elkerülhetetlenül le kell zárniuk a múltat, és be kell ismerniük saját hibáikat.






Főszereplők:
•
Jennifer Lopez
• Robert Redford
• Morgan Freeman

Rendező:
• Lasse Hallström

Eredeti cím: An Unfinished Life

A film hivatalos weboldala »

Fotók: MOKÉP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top