Szabadidő

Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig

A Magyar Nemzeti Galéria új idõszaki kiállítása azt mutatja be, hogy a francia fauve-ok (vadak) festészete hogyan inspirálta a magyar mûvészetet, s hogyan született meg abból egy új, hazai modern stílus.





A művészet történetében a fauvizmust az első jelentős 20. századi modern mozgalomként tartják számon, jóllehet az ide sorolt művészek nem nagyon tartottak össze. Közülük többen még tagadták is, hogy ilyen mozgalom egyáltalán létezett. 1905 körül Henri Matisse vezetésével egy csoport fiatal művész az erőteljes színek, vakmerő ecsetkezelés, könnyed vonalvezetés alkalmazásával forradalmasította az európai festészetet. A francia kritika az 1905-ös párizsi Őszi Szalonon szereplő, az új stílust követő művészeket – Henri Matisse-t, André Deraint, Maurice Vlamincket és társaikat – nevezte fauve-oknak, azaz vadaknak, művészetüket pedig később fauvizmusnak.

A magyarok közül többen magukévá tették ezt a stílust, elsősorban azok, akik hosszasan időztek Párizsban, leginkább Berény Róbert és Czóbel Béla. Mások később Matisse közvetlen tanítványai lettek, mint Perlrott Csaba Vilmos és Bornemisza Géza.





A kiállítás megtekinthető: 2006. március 22 – 2006. július 30.
Helyszín: Budavári Palota, C épület, földszinti és III. emeleti időszaki kiállítótér,
I. ker. Budapest, Dísz tér 17.
Nyitvatartás: hétfő kivételével naponta 10.00 – 18.00 óráig
A magyar művészek francia kollégáikkal együtt tanultak a korszak kedvelt magániskoláiban, látogatták a galériákat és a gyűjteményeket, és rendszeresen részt vettek a párizsi szalonok tárlatain. A fiatalok, akik a telet a párizsi akadémiák festőállványai előtt töltötték, nyaranta a nagybányai művésztelepre, Nyergesújfalura vagy Budapestre visszatérve új festői szemléletet honosítottak meg. Műveik hamarosan megjelentek a budapesti kiállítótermek falain, és hatással voltak az idősebb nemzedék számos tagjára, például Iványi Grünwald Bélára és Csók Istvánra is.

A magyar Vadak, bár ilyen néven nem formálódtak csoporttá, virtuálisan mégis egy szellemi közösséget alkottak. A kiállítás azokat a művészeket mutatja be, akik a 20. század eleji irányzatok, elsősorban a fauvizmus nyomán a magyar festészetben új szín- és formakultúrát teremtettek. A friss színek és szokatlan harmóniák keresése közben elsőként léptek túl a hagyományos, naturalista alapú természet- és művészetszemléleten, és utat nyitottak az avantgárd tendenciák felé is.

A mintegy 250 művet felvonultató kiállítás anyagát francia, svájci és magyar múzeumok anyagából, valamint hazai, európai és amerikai magángyűjteményekből válogatták össze a szervezők. A tárlaton többek között Berény Róbert, Bornemisza Géza, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Galimberti Sándor, Iványi Grünwald Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Nemes Lampérth József, Perlrott Csaba Vilmos, Rippl-Rónai József, Tihanyi Lajos, Ziffer Sándor alkotásait tekinthetik meg a látogatók.

A magyar anyag mellett egy kisebb francia kollekciót is bemutatunk a leghíresebb francia fauve-ok, például Henri Matisse, André Derain, Raoul Dufy, Albert Marquet és Maurice Vlaminck műveiből. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top