nlc.hu
Szabadidő
Pünkösdi Játékok a Skanzenben

Pünkösdi Játékok a Skanzenben

Az ünneppel kapcsolatos népszokások - pünkösdölés, pünkösdi királyválasztás - bemutatása mellett idén is lesz vásári komédia, kirakodó vásár, táncház, lacikonyha. Látogass ki te is Szentendrére!





A Pünkösdi Játékokra az utcaszínházi műfaj legelismertebb és legkedveltebb képviselőit, a hazai és nemzetközi fesztiválokon rendszeresen fellépő önálló művészeket és együtteseket várják a szervezők. Színes programot láthatunk a vidéki élet zsánerképeit megjelenítő népszínművek, a rögtönző színjátszásra épülő vásári komédia és a nagy múltú magyar bábjáték hagyományaiból.

Az előadások csűrökben és parasztházak udvarain zajlanak majd, kiváló alkalmat teremtve már egészen kis gyerekek számára is arra, hogy szabadon éljék meg a színházzal való találkozás (talán első) élményét.

A látogatók bevonásával felelevenítik a Pünkösdhöz kapcsolódó népszokásokat (pünkösdölő, pünkösdi királyválasztás). Az utcaszínházi fesztivál hátterét Magyarország második legnagyobb, 100-120 kézműves résztvevőt felvonultató kirakodó vására adja, amelyen valamennyi megye népművészeti egyesületei képviseltetik magukat.

A helyben sütött kürtőskalács, mézes lepény vagy kenyérlángos mellett a vendéglátók sátraiban sült kolbász, pecsenyék és egyéb vásári ételek készülnek.




Pünkösdvasárnap – ízelítő a programokból

Helyszín: Felső-Tiszavidék tájegység és a mellette fekvő réten
• 10-11.30 A Técsői Banda zenés ébresztője a kisréten
• 10-10.45 Pünkösdölő – gyermekjátékok a szentendrei Hagyományőrző Óvónőkkel ( pihenő )
• 11-11.45 Márkus Színház: Vitéz László (pihenő)
• 12-12.45 Bóbita Bábszínház: Prücsök ( Sonkádi csűr )
• 13-13.45 Kereplő Színház: Lúdas Matyi (pihenő)
• 14-14.45 Pünkösdölő – gyermekjátékok a szentendrei Hagyományőrző Óvónőkkel ( pihenő )
• 15-15.45 MASZK Bábszínpad: Szelek szárnyán, várak ormán (Sonkádi csűr)
• 16-16.45 Hattyúdal Színház: Szent Ferenc és a fordolt farkas, Csodaszarvas tánc ( pihenő )
• 17-18 Magyar táncház a Kóborzengő Együttessel (pihenő)





Helyszín: a Felső-Tiszavidék tájegységben
• 9-18 kirakodó vásár, piac, kézműves mesterségek bemutatója, Játékudvar, Kézműves Játszó, körhinta, csontkovács, jósnő

Helyszín: a vásártéren
• 9-18 népművészeti vásár, Felhővadászat, Tintaló Cirkusz

Helyszín: a nagyréten
• 9-18 Pihenőkert és Fényképészet

Vásári ételek: Lacikonyha, kemencés lángos, kürtőskalács, mézes lepény, ser, bor, pörkölt kávé, limonádé, jeges mentatea.
A piacon: kolbász, szalonna mangalicából, bivalyból, szürkemarhából, szilvalekvár, birsalmasajt, aszalt gyümölcsök, mézek, fűszerszámok, zöldséglevek, szörpök, szeszek.






Programok Pünkösdhétfőn


Helyszín: Felső-Tiszavidék tájegység és a mellette fekvő rét
• 10-10.45 Szentendrei Fúvószenekar – Térzene
( Mándi református templomtér )
• 10-10.45 Pünkösdi királyválasztás galgahévízi legényekkel ( kisrét )
• 11-11.45 Évkerék Társulat: A sárkány és Szent György ( pihenő )
• 12-12.40 Ládafia Bábszínház: Cirkusz
( Sonkádi csűr )
• 13-13.40 Gabalyda Bábszínház: Dongó és Mohácsi
( pihenő )
• 14-14.45 Csikótojás Társulat: Székely történetek
( Sonkádi csűr )
• 15-15.40 Szekérszínház: Jártas-költes vőlegény
( pihenő )
• 16-16.40 BÁBaKALÁCS Társulat: Porondon a bolondom ( Sonkádi csűr )
• 16-16.45 Pünkösdi királyválasztás galgahévízi legényekkel ( kisrét )
• 17-18 Balkáni táncház a T’rakija Együttessel ( pihenő )





A rendezvény helyszíne: Szentendre, Skanzen
Időpont: 2006. június 4-5. 9-18 óráig
További információk a Skanzen honlapján »
Helyszín: a Felső-Tiszavidék tájegységben
• 9-18 kirakodó vásár, piac, kézműves mesterségek bemutatója, Játékudvar, Kézműves Játszó, körhinta, csúzlizda, csontkovács, jósnő

Helyszín: a vásártéren
• 9-18 népművészeti vásár, Felhővadászat, Tintaló Cirkusz

Helyszín: a nagyréten
• 9-18 Pihenőkert és Fényképészet

Társrendező: Népművészeti Egyesületek Szövetsége

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top