nlc.hu
Szabadidő
Színes gyereknapi hétvége

Színes gyereknapi hétvége

Aszfaltrajzos, vattacukros, lufieregetõs majális hangulat. A gyereknap, az gyereknap, illik megünnepelni! Együtt bolondozni, nevetni, élményeket gyûjteni! Segítünk a válogatásban!





Egyszerre három helyen



A Duna-parti Gyerekparty már hagyományosnak tekinthető sorozat, hiszen a Nemzeti Színház megnyitása óta gondol a legkisebbekre május utolsó vasárnapján. Tavaly a MUPA is csatlakozott az ünnephez, idén pedig az Egyszervolt.hu is jelen lesz Budapesten, a Lágymányosi híd tövében tartandó óriási gyermeknapi bulin.


• Több információ és a pontos műsor, helyszíntérképekkel »





Könyvek között 



Sárkányos lovagok és álomvadászat, valamint a két Lotti várja a gyerekeket, és szüleiket a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban a gyereknaphoz kapcsolódó Családi hétvége programjában.

• A hétvége teljes programja, közreműködői »





Tévé a téren 



Gyereknapi forgatag bohócokkal, Barbie divatshow-val, és a végén egy igazán nagyszerű koncerttel, vagyis Palya Beával a Millenárison. A vasárnapi program vendége lesz Farkasházy Réka is, aki ekkor mutatja be gyerekeknek szóló lemezét Samunadrág címmel. A nap házigazdája a Minimax.

• A nap programja »





Zenélnek a szobrok! 



A budapesti Szépművészeti Múzeum különlegeséggel kedveskedik a gyerekeknek. Szüleikkel együtt hangszerkereső kalandozásra hívja a legkisebbeket 6 éves kortól. Minden gyerek ajándékot kap, és zenét is hallgathat a Budapest Jazz Orchestra koncertjén.

• Délutáni hangszerkeresés: játékszabályok »





Fabatkáért a bankba! 




Igazi családi program vár a Magyar Nemzeti Bank központi épületében mindenkit a gyereknapi hétvégén! A bank – születésnapja alkalmából – szélesre tárja kapuit, és meghívja a családokat, hogy megcsodálhassák a gyönyörű épületet, részt vehessenek az interaktív játékokban, kiállítást nézhessenek, sőt igazi, saját fabatkák gyártsanak!

• A Magyar Nemzeti Bank nyílt napjának programja »






A legnagyobb buli a Városligetben 




A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Fővárosi Önkormányzattal közösen immár tizenhatodik alkalommal rendezi meg kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvénysorozatát a budapesti Városligetben. Tavaly a rendezvényen 400 000 gyerek vett részt. 

• Az összes helyszín programja »





Hétvége íriszekkel



A budapesti Állatkert nemcsak kedvezményes belépőkkel, hanem egy színpompás kiállítással is várja a családokat az utolsó májusi hétvégén. A Pálmaház mögötti lepkekertben az Íriszkedvelők Magyarországi Társasága nemcsak bemutatóval, de növényvásárral is várja az érdeklődőket.



Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top