Szabadidő

Hogyan éljük túl a világbajnokságot?

Tudod már, mit csinálsz a következõ egy hónapban? Mert az biztos, hogy lesz egy pár szabad napod. Valószínû ugyanis, hogy a körülötted élõ férfiak figyelmét most csak a futball-világbajnokság fogja lekötni.





Nem kérdés, hogy a következő hetekben (június 9-étől július 9-éig) mi lesz a téma a munkahelyen, az edzőteremben,
a kocsmákban, a járműveken, az utcán vagy bárhol, ahol férfiak vannak. A foci ugyanis az a sportág, amihez minden férfi ért. Mármint szerintük. Talán a génjeikben hordozzák az emlékezőtehetséget, amivel képesek felidézni akár azt is, hogy a négy évvel ezelőtti bajnokságon az argentinok hányadik percben lőtték a mindent eldöntő gólt. A legtöbbjük álmából felkeltve is tudja ezt, mi meg már annak is örülünk, ha képesek vagyunk megjegyezni a párunk kedvenc csapatát vagy a mezük színét. A középhaladók esetleg egy-egy helyesebb játékost is felismernek a pályán, de ennél többre általában nem vagyunk kíváncsiak a futballból. Igaz, az utóbbi években gyarapodik a lányokból álló szurkolótábor, ha másért nem, hát a formás férfihátsók látványa miatt. (A gyártók ki is használták a lelkesedésünket, már nőknek is készítenek szurkolói mezeket.)





Miért szeretik a fiúk a futballt?

Ha létezik férfi és nő között elemi különbség, akkor az a futballhoz való viszony. Desmond Morris, híres antropológus szerint a labdarúgás mindent elsöprő sikere az őskorra vezethető vissza. Arra az időre, amikor az ősemberek csapatot szerveztek azért, hogy el tudjanak ejteni egy mamutot.
Egyedül nem tudták volna levadászni, ezért közösen stratégiát kellett kieszelniük. Amikor sikerrel járt az akciójuk, talán ugyanúgy ölelkeztek és csókolgatták egymást, mint ma Beckham ölelgeti társait egy gól után. A futballban tovább élő törzsi szellem a férfiak génjeibe van kódolva.
Ezért ha meglátjuk a pasinkat hülye sálban és mezben, idétlen maszkkal az arcán majom módra ugrálni a lelátón, jusson eszünkbe: szegény nem tehet róla, csak a természet parancsának engedelmeskedik.


Mit élvezhetnek benne a nők?

Azok a lányok, akik ugyanolyan hévvel szurkolnak, mint a fiúk, inkább a természet egy másik parancsának, a férfiak iránti olthatatlan vágynak engedelmeskednek. Lássuk be, kevés olyan macsós dolog van, mint amikor premier plánban azt láthatjuk a tévében, ahogy egy izzadt testű férfi az örömmámorban úszva ledobja magáról a pólóját, és meztelen felsőtesttel fut egy kört a pályán.





ÉRDEKESSÉGEK AZ IDEI FUTBALL-VB-RŐL
• Idén először lett volna női asszisztens a vb-n.
A francia hölgy, Nelly Viennot (44) focitörténelmi tette azonban egy fizikai felmérőn megbukott. Nem tudta ugyanis teljesíteni a sprintben előírt szintidőt.
• Vudu átkoktól tartanak az irániak. Azt feltételezik, hogy több kulcsjátékosuk sérülését is mexikói varázslók okozták azzal, hogy megszurkálták a viasz hasonmásukat. Az Iráni Labdarúgó Szövetség nem tart a fekete mágiától, mert úgy véli, az igaz iszlám hit védelmezni fogja a csapatot a bajnokságon.
• A világbajnokság számokban: 12 stadion, 64 mérkőzés. A közvetítő cég reményei szerint 32 milliárd néző követi figyelemmel az eseményeket világszerte.
• Zinedine Zidane francia futballsztár játékát utoljára csodálhatjuk meg a bajnokságon. Az elmúlt évek legjobb labdarúgója a torna után befejezi pályafutását.







Légy tisztában az alapokkal!

• A vb-n döntetlen csak a csoportmérkőzéseken lehet. Az egyenes kieséses szakaszban, ha nem dől el 90 perc alatt a mérkőzés, kétszer
15 perc hosszabbítás, majd 11-esek következnek.
• 11-11 játékos (kapus, védők, középpályások, csatárok) mérkőzik meg kétszer 45 percben.
• A 16-os vonalon kívül elkövetett szabálytalanságok után szabadrúgás, belül pedig 11-es a büntetés.
• Súlyos sportszerűtlenség esetén a játékos piros, enyhébbnél sárga lapot kap. Két sárga, egy piros lap után azonnali kiállítás jár.
• Les akkor van, ha a támadó, aki a passz után a labdát kaphatja, előrébb áll, mint az utolsó védő.


A cikk folytatását a Maxima 23. számában olvashatjátok el! 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top