 |
Az első képkockáknál még eszembe jutott, hogy inkább porszívózni kellett volna – utálok porszívózni, viszont az élet elkerülhetetlen rossz dolgai közé tartozik -, de pár perccel később már a film hullámvasútján ültem. Hidegből melegbe, vidámból szomorúba, meghittből felszínesbe, reménytelenből bizakodóba sodródtam.
Hatásos mozi, mert semmit sem akar el- illetve megmagyarázni, hanem embereket, örömöket, tragédiákat mutat be, hétköznapi eseményeket, amelyek bármelyik családban megeshetnek. Egyetlen pillanatra sem nyomasztó, egyszer-kétszer viszont banálisan gagyi, de legalább különleges hangulatot közvetít, amelyet a zenei betétek kellemesen felerősítenek.
 |
| A film számos díjat nyert: többek között a tavalyi Torontoi Filmfesztiválon megkapta a legjobb kanadai filmnek járó díjat. A Kanadai Film- és Televíziós Akadémia tíz Genie-díjjal, a kanadai Oscarral tüntette ki a filmet, köztük a legjobb filmnek, legjobb rendezőnek, legjobb színésznek és színésznőnek, valamint legjobb forgatókönyvírónak járó díjjal. |
A C.R.A.Z.Y egy család több mint húsz évét követi nyomon Zac szubjektumán keresztül, születésétől felnőtté válásáig. Zac-nek három bátyja – az egyik nagypofájú vagány, a másik kiváló sportoló, a harmadik pedig szemüveges okostojás – és egy öccse van. Helyzetét tovább nehezíti, hogy születésnapja éppen karácsonyra esik, ráadásul kisgyerek kora óta fura vágyai vannak, amelyek teljesen elkeserítik apját. Anyja különös távgyógyító képességében hisz, apjával állandó küzdelmet folytat, mint a legtöbb ember: vágyik az apai szeretetre, bizonyítani szeretne, de közben mindig van valami, amit nem lehet megmagyarázni, csak félreérteni, ezért az apa-gyermek kapcsolat, bár szeretettől fűtött, kártyavárként dől össze, amit egyre nehezebb újra és újra felépíteni.
 |
| Jean-Marc Vallée, a rendező olyan filmet csinált, amilyet ő is szívesen megnézne: Nézőként szeretek belemerülni a történetbe, szeretem, ha várakozásaim tévesnek bizonyulnak, szeretek kételyek közt lenni. Szeretem, ha a film elveszti, majd újra visszanyeri ritmusát, ha a feszültség fokozódik. Tetszik, ha meglep, megérint és felkavar egy film. Szeretek új világokat, álmokat felfedezni, sírni és nevetni egyszerre, és szeretek a film végén az élni akarás elégedett érzésével távozni a moziból, kivenni a részem az életből, mert a film során egy kis időre újra visszanyertem a tisztánlátásom, és újra olyannak látom a világot, amilyennek mindig is kellene: gyönyörűnek. |
… nincs a filmben semmi rendkívüli csoda vagy hihetetlenül szerencsés sorsforduló. Egyszerűen és ellentmondásokkal teli mivoltában mutatja be az emberi természetet. Nem okoskodik, nem tanít, csak elmeséli egy hétköznapi család életének apró eseményeit, úgy, hogy közben a lélek legmélyére látunk. Megértünk, elfogadunk, magunkra ismerünk, vagy az öcsénkre, kicsit az apánkra, esetleg a szomszéd fiúra, és amikor a mozi után kilépünk az utcára, a film bennünk folytatódik. A zene ott maradt a fülünkben, a hangulatot húzzuk magunk után és egyszerűen jó. Jó szeretni, jó gyereknek lenni, jó szülőnek lenni. Jó lenni.
A film hivatalos weboldala »
 |
Rendező:
Jean-Marc Vallée
Főszereplők:
Michel Côté
Marc- André Grondin,
Danielle Proulx
Fotók: Budapest Film
