Gazdag és özvegy
Mi mást is tehetne egy majdnem hetven éves nő, akivel szemben a férje képes volt elkövetni azt az arcátlanságot, hogy özvegyen hagyta, mint hogy azt vásárol, amit akar, és valamilyen hobbit keres magának.
Kevésbé bogaras hölgyek karperecekre költik a pénzüket és a hosszú, unalmas órákat hímzéssel, vagy jótékonykodással töltik, de Mrs. Henderson (Judi Dench) színházat vásárol, pontosabban a Soho szívében a The Windmill Theatre-t (a Szélmalom Színházat). Revüt álmodik a színpadra és szüksége van egy szakértő igazgatóra, akit Vivian Van Damm (Bob Hoskins) személyében meg is talál. Ők ketten olyat teremtenek, amelyről Londonban eddig csak elfüggönyözött szobákban álmodtak: non-stop előadások és meztelen nők formálta élőképek a színpadon.
A filmben nincs lelket feszítő dráma, tulajdonképpen felszínes, úgy csorog végig, mint homok az ujjak között. Pár pillanatra, vázlatosan végigsuhan a tragédia szele, felrémlik a második világháború rettentő fenyegetése, de mint védett öbölben, a nézőt sem érinti meg. Marad a Windmill műsora és az életöröm ünneplése. A lányok feledtetnek mindent: énekelnek, táncolnak és bájaikat mutogatják, ám ez utóbbit visszafogott eleganciával, vagy éppen humorral fűszerezve.
Jól áll neki a kor
Judi Dench szinte lubickol a szerepében, amikor idős hölgyet játszik. Már a Csokoládéban is lenyűgöző volt, amint a cukorbeteg és unokája után vágyakozó Armande Voizin-t megformálta, most pedig kacarászó, okos öregasszonyként égeti magát fejünkbe (Ezekkel a képekkel nem is olyan rémes megvénülni…)
Időutazás
Szeretem az 1930-as évek báját, éppen ezért a film engem már a főcímmel, a rajzolt életképekkel megvett. (Kár késni és lemaradni erről az apró szösszenetről.) Az időutazás kitart az egész film alatt, mintha egy régi képeskönyvet lapoznánk. Bepillanthatunk a gazdag özvegyek és színésznők életébe, átlátunk prűd hivatalnok és frontra vonuló katonák vágyain és közben a zsöllyéből egészen addig nézzük az előadást, amíg a függöny le nem gördül.
Rendező:
Stephen Frears
Főszereplők:
Judi Dench
Bob Hoskins
Fotó: SPI