Szabadidő

Mickey egér birodalma

Párizs önmagában is fantasztikus hely, de a Louvre festményei után nem árt egy kis „eszement” kikapcsolódás. Borzongj a kísértetkastélyban, less be a Karib-tenger kalózainak titkaiba, sikoltozz nagyokat a hullámvasúton, éld át Indiana Jones kalandjait. Irány Disneyland!

Ha újra gyereknek szeretnéd érezni magad, irány Disneyland, ahol a felnőttek is mindenféle aggodalom nélkül mászkálnak Mickey egér füllel a fejükön, vagy éppen Goofy-füles sapkában az attrakciók között. Nem beszélve a kisebbekről, akik az első megfelelő üzletben kikönyörgik a Hófehérke- és a Pán Péter-jelmezeket, hogy egész nap abban szaladgáljanak a mesék birodalmában.







Béka és paradicsomleves

Disneyland Párizstól keletre, harminc kilométernyire fekszik. Autóval Marne la Vallée irányába kell haladni, és a táblák segítségével el sem téveszthetjük a mesevilágot.





Gyorsvasúttal egészen a bejáratig utazhatunk, az út pedig csupán fél óra a belvárosból. Érdemes a metrómegállóban megvenni visszafelé is a jegyet, így elkerülhetjük a hosszas sorban állást. A belépőt is megválthatjuk elővételben – a szállodák többségében van erre lehetőség. A hotelben csupán a jegy árának egy részét fizetjük ki, ám ezzel a „gyors” sorba állhatunk, és a helyszínen egyenlítjük ki a maradék összeget.

Disneyland valójában két parkból áll. Az egyik Walt Disney mesevilágát, a másik a Disney stúdiókat mutatja be. Egynapos jeggyel az előbbit érdemes megnézni, ám ne számíts arra, hogy be tudod járni az összes attrakciót. A parkot több vidékre osztották; a Határvidék, Kalandország, Fantáziaország és a Felfedezések földje egy-egy meseszerű, izgalmas témát ölel fel.






A parkba lépve egy hamisítatlan, 1900-as évekbeli amerikai utcán találjuk magunkat. Ez a Fő utca, ide kell visszatérni hat óra előtt, hogy megnézhesd a Disney-figurák felvonulását. Az utca végén magasodik Csipkerózsika kastélya, ahol üvegfestményeken mesélik el az alvó szépség történetét.







Az egyik legnépszerűbb attrakció a Big Thunder Mountain…
A jegypénztárnál egyébként mindenki kap színes, rajzos térképet, amelyen könnyű eligazodni, ám korántsem ilyen egyszerű bejutni egy-két nevezetességhez. A Határvidék legnépszerűbb attrakciója a Big Thunder Mountain nevű hullámvasút, amelyen egy elszabadult csillében száguldozhatunk, ám a sorban állás itt sokszor másfél óra is lehet. Az élmény azonban mindenkit kárpótol: zuhanás a sötétben és sikítás minden mennyiségben. Nem beszélve arról, hogy meg is örökítik az utazókat egy-egy hajtűkanyarban, és a fotót a kijáratnál meg is lehet vásárolni.

Ugyanilyen népszerű a Fantáziavilág területén található Péter Pán repülése is, ahol egy léghajóban repülhetünk a kivilágított London felett. Egyébként ezt az attrakciót érdemes ebéd tájékára időzíteni, mert éppen emellett található egy nagyon aranyos kis étterem, ami a békakirályfi történetét öleli fel. Ez ugyan egy gyorsétterem, de finomak az ízek, kedvesek a kiszolgálók, és isteni a paradicsomleves!








Indiana Jones sátrába is bekukkanthatsz…
Egész évben karácsony

Ha izgalmakra vágyunk, vegyük az irányt Kalandföld felé. Ez a kalózok birodalma, ahol egy föld alatti csónaktúrán beleshetünk a Karib-tenger kalózainak titkaiba. A sorban állás itt is igen hosszú, de a „kalózsegédek” gondoskodnak arról, hogy ne unatkozzunk. Nemcsak ők énekelnek, de még a tömeget is megénekeltetik. Viszont ha nem ugrunk be elég gyorsan a csónakba, bizony felemelik a hangjukat!

Szintén Kalandföldön élhetjük át Indiana Jones sztorijait. Az útikönyvek egyébként „félelmetesség” szempontjából ezt háromcsillagosra osztályozzák, míg a Big Thunder Mountaint csak kettesre. Jelzem, utóbbi is pestiesen szólva „nem semmi”, így csupán messziről szemléltük meg a háromcsillagos hullámvasutat. A kanyarban feltűnők, majd eltűnők arcára minden rá volt írva.













Jegyárak Disneylandben
• 1 napos felnőtt: 41 euró, gyerek: 33 euró
• 2 napos felnőtt: 90 euró, gyerek: 72 euró
• 3 napos felnőtt: 109 euró, gyerek: 89 euró
A két- és háromnapos jegyek mindkét parkba érvényesek.
Ugyanilyen vad kalandokat ígér a Felfedezések földje, ahol egy űrhajó kilövését is átélhetjük. Mindezt lehetőleg időzítsétek jóval reggeli után, de még ebéd előtt!

Természetesen ha kisgyerekkel mész, nem feltétlenül a legvadabb attrakciókat kell végiglátogatnotok. Bár látva, hogy a kísértetkastély éneklő csontvázai még csak meg sem borzongatják a legkisebbeket, ki-ki döntse el, mennyit bír a gyereke. Pinocchio fantasztikus utazása viszont garantáltan tetszeni fog a piciknek, ahogyan Dumbo, a repülő elefánt is.







Dumbo a picik kedvence lesz…
Vásárlás nélkül ne is próbáljátok meg megúszni a Disneylandet, főleg, ha vannak gyerekek a családban.

Vannak tematikus boltok, amelyekben egy-egy mese hőseihez kapcsolódó emléktárgyakat árulnak a plüssállattól az esőkabátig, de Fantáziavilágban olyan üzletet is találhatunk, ahol egész évben karácsony van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top