Szabadidő

Anime és manga nap

Vajon mi köze a ma oly közkedvelt japán animéknek és mangáknak a 18-19. századi fametszetekhez? Az Iparmûvészeti múzeum rendezvénye a rajzverseny, a vetítések, anime és manga bemutatók, gó és origami foglalkozások mellett erre a kérdésre is választ ad.





Hogyan is fér össze a fametszet és a manga azon felül, hogy mindkettő Japánból származik? Nem is olyan távoli e két művészeti ág, hiszen maga a manga kifejezés Hokusaitól, a híres fametszettervezőtől származik, aki a 19. század elején kiadta 15 kötetes Manga sorozatát. Az Európában is nagy sikert aratott műveket mintakönyvként kezdték használni, így lehetséges, hogy a mai manga a japán fametszetek hagyományából és a nyugati grafika egyes elemeinek összeolvadásából született. A nagy divattá vált, történeteket megjelenítő mangák atyjának Osamu Tezukét tartják, aki 1945 után kezdett képregény rajzolással foglalkozni. Az ő nevéhez köthető a „filmszerű”, elbeszélő képregények stílusának és jellegzetességeinek kialakítása. Tezuke sokat merített Walt Disney stílusából is. A szereplők párbeszédét például “buborékokba” foglalta.  A kezdetben a gyerekeknek szóló műfaj később a felnőttek körében is népszerűvé vált, széles rajongótábora alakult ki a legkülönbözőbb tematikájú manga képregényeknek.

Az animáció világnapján olyan fametszetes képet is mutatunk neked, amely az animáció, sőt a mozgóképes film elődjeként igazi csemegének számít. Az ilyen típusú animációs képeket zenei és narrációs kísérettel “vetítették”. Hogy kik voltak a 19. századi animáció sztárjai? Gyere el és megtudod!







Programok

10.00-16.00 Rajzverseny – A rajzversenyre bármelyik korosztály képviselőit szívesen látják. A rajzokat a Múzeumban kell elkészíteni! A rajz anime stílusú kell legyen, de kötődjön a kiállítás anyagához (pl. témájában, formavilágában, egy ott szereplő történetet dolgoz fel, színházhoz kapcsolódó).

A kép A4-es méretben vagy ahogy a kiállításban is, több A4-es papírból álló lehet. A rajzok elkészítésének módja szabadon választott (nem árt, ha hozol magaddal rajzeszközt, ha különleges igényeid vannak).

Egy személy maximum 2 képpel nevezhet (a több lapból álló, de összetartozó alkotások 1 képnek számítanak).

A rajzokat délután 16 óráig lehet beadni.

A díjnyertes képeket október 31-től november 12-ig kiállítják az Iparművészeti Múzeumban a “Sztárvilág a kabuki színházban” című kiállítás folyosóján.


14.00-15.00 Az anime és a manga gyökerei – A japán fametszet világa. Bincsik Mónika japanológus előadása

15.00-16.00 Mi is az az anime és manga? – Magyar Anime Társaság

17.00 A rajzverseny eredményhirdetése.






Időpont: 2006. október 28. szombat 10.00-18.00

Helyszín: Iparművészeti Múzeum, 1091 Budapest, Üllői út 33/37.

Belépődíj:
• Felnőtteknek: 500 Ft
• Diákoknak: 250 Ft
• Diákcsoport tagjainak (15 Főtől): 200 Ft
• Családi jegy (2 felnőtt és 1 vagy több gyermek; vagy 1 felnőtt és 3 vagy több gyermek): 1000 Ft

A rendezvénysorozatról további részleteket a Hopp Ferenc , és az Iparművészeti múzeum honlapján olvashattok »





Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top