Szabadidő

Szavazz a kis orrszarvú nevére!

A nagyközönséget kéri fel a Fõvárosi Állat- és Növénykert annak eldöntésére, hogy mi legyen a neve a január végén született orrszarvúborjúnak. A kert közönsége öt eredeti afrikai név közül választhatja ki a legszimpatikusabbat.

Névadásra készül az Állatkert, hiszen a január 23-án született, mesterséges termékenyítés útján fogant orrszarvúborjú eddig még nem kapott nevet. Bár a kicsinek máris több szponzora, támogatója van, az intézmény vezetése úgy döntött, a nagyközönség segítségét kéri annak eldöntésére, hogy az orrszarvúborjú milyen névvel legyen „anyakönyvezve”, azaz milyen néven vezessék be a nemzetközi orrszarvútörzskönyvbe.








Öt név közül választhatunk

Az Állatkert öt nevet bocsát szavazásra. Az állatkerti hagyományok szerint az állatkölykök olyan nevet kapnak, amelynek kezdőbetűje megegyezik anyjuk nevének kezdőbetűjével. Mivel az anyaállatot Lulunak hívják, a választható nevek mindegyike „L” betűvel kezdődik, és valamennyi hagyományos afrikai, leánygyermekeknek való név. A látogatók, érdeklődők az alábbi nevek közül választhatják ki, hogy melyiket tartják a legjobbnak:

Név – jelentés – nyelv

• Layla – „este született” – szuahéli (Tanzánia/Kenya)
• Lina – „gyengéd” – hausza (Nigéria/Niger)
• Liwaza – „vigasz” – szuahéli (Tanzánia/Kenya)
• Liziuzayani – „fiatal” – yao (Malawi)
• Lyabo – „visszatért” – yoruba (Nigéria)






A szavazás menete

A nevekre részint az Állatkertben, részint az interneten lehet szavazni. Az Állatkertben csütörtöktől az információs pavilonnál lehet szavazólapot kérni, illetve itt kap helyet a kitöltött szavazólapok gyűjtésére szolgáló urna is.

Az intézmény weboldalán ( zoobudapest.com) már szerdától kezdve elérhető az az oldal, ahol a nevekre szavazni lehet.

A szavazás várhatóan egy hónapig tart, az Állatkert ugyanis úgy tervezi, hogy az orrszarvúborjú bemutatkozására és a névadó ünnepségre április elején kerül sor – hacsak az időjárás nem lesz kedvezőtlen. A szavazás eredményének ismertetésére Gálvölgyi János színművészt, az Állatkerti Alapítvány fővédnökét kérte fel az intézmény vezetése.

A győztes névre szavazók között állatkerti belépőjegyeket sorsolnak majd ki, sőt, a nyertesek elnyerik a kis orrszarvú „tiszteletbeli nevelőszülője” címet is.
A most még névtelen orrszarvúbébi egyébként továbbra is szépen fejlődik. A születése óta eltelt hat hét alatt testtömege 58 kg-ról 96 kg-ra gyarapodott, és várhatóan még a héten eléri a száz kilogrammos súlyt. Egyre többet mozog és nagyon aktív, ahogyan ezt az Emberszabású Majmok Házában elhelyezett monitoron a közönség is láthatja.






Tipp: Bővebb információ a kis orrszarvú születéséről »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése