nlc.hu
Szabadidő
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben

A szentendrei Skanzenben idén is felelevenítik a húsvéti ünnepkör szokásait. A gyerekek húsvéti tojásjátékokat játszhatnak, népi ügyességi játékokat próbálhatnak ki, és nem marad el a hagyományos húsvéti ételek kóstolója sem.




A Húsvétot három – Felső-Tiszavidék, Kisalföld és Bakony, Balaton-felvidék – tájegységben ünneplik meg. Hagyományőrző együttesek a húsvéti ünnepkör szokásait elevenítik fel. Az ünnep alkalmából a templomban ünnepi szentmisén és istentiszteleten vehetnek részt a hívek.

A húsvéti tojás díszítésének gazdag hagyományait (batikolás, karcolás, patkolás, berzselés) az ország különböző vidékeiről érkező népművészek mutatják be, e technikák többségét a vendégek maguk is elsajátíthatják.

A Húsvét-kertben a gyerekek húsvéti tojásjátékokat játszhatnak (tojáskapkodás, tojásgurítás, tojásütés). A játszóházban a húsvéti ünnep hagyományos és újabb keletű, de közismert szimbólumait (bárányt és nyulat) lehet természetes alapanyagokból elkészíteni. A Játékudvarban már-már feledésbe merülő népi ügyességi és sportjátékokat lehet kipróbálni.

A kétnapos rendezvényre érkező családokat bábjátékkal, népzenei bemutatókkal és táncházzal várják. Kihirdetik a honlapon meghirdetett locsolóversíró verseny győzteseit, és húsvéthétfőn ismét szépségversenyt rendeznek az állattartó tanya racka juhai között. A Fogadó kínálatában a húsvét hagyományos ételei is szerepelnek (bárány, sonka, torma, tojás, kalács).







Fotó: Sz. Zs.


Időpont: 2007. április 8-9., 9-17 óráig

Közlekedés: A rendezvény napján közvetlen buszjárat indul a Skanzenbe az Árpád-hídtól 10.00-kor (buszpályaudvar), vissza Budapestre pedig 15.00-kor.

Bővebb információ a Skanzen honlapján »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top