nlc.hu
Szabadidő
Vállalkozó szellemûeknek áll a világ a SkyEurope-nál

Vállalkozó szellemûeknek áll a világ a SkyEurope-nál

Közép-Kelet-Európa vezetõ fapados légitársasága, a SkyEurope Airlines március végén indította el Budapest és Brüsszel között üzemelõ járatát.




A járatnyitás elsődleges célpontjai természetesen azok az utazók, akik üzleti vagy diplomata céllal utaznak a belga fővárosba.
Ez az arány az utazók mintegy 30 százalékát érinti, így természetesen a városlátogató turisták jelentik a nagyobb arányt. Brüsszel kapcsán mindenkinek szinte elsőként ugrik be, hogy ott található az Európai Parlament, a tapasztaltabb utazók számára azonban sokkal többet jelent ez a város, mint diplomatacélpontot.
A SkyEurope ezért egy eddig újdonságnak számító akcióval hívta fel a figyelmet Brüsszelre. A fiatalok rugalmasságára építve Benedek Róza Muriel, a cég reklámarca és két csinos légiutas-kísérő a belvárosban azonnali utazás lehetőségével csábítja egy háromnapos brüsszeli utazásra azt a bátor vállalkozót, aki két óra leforgása alatt vállalja, hogy másodmagával elutazik a csoki és sör fővárosába, Brüsszelbe.

Burai Edina, a SkyEurope marketingvezetője elmondta, hogy a kiélezett verseny arra ösztönzi a társaságot, hogy minél érdekesebb és meghökkentőbb akcióval jelenjen meg a piacon. Ezzel a nem hagyományos eszközzel is szeretné felhívni a figyelmet a szakember arra, hogy a brüsszeli desztináció nem csupán az üzleti utazások és európai parlamenti képviselők kedvelt célpontja.






Brüsszel varázslatos kis városka nem csupán a hangulatos utcái, terei miatt, hanem azért, mert rengeteg fiatallal telik meg esténként a város, hangulatos sörözőiben több mint százféle sörkülönlegességet lehet megkóstolni. A gasztronómiai felfedezők pedig igazi tengeri csemegék között kalandozhatnak az ízek utcájában.


Látogass el a honlapunkra, ahol még több ajánlatot találsz! »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top