Szabadidő

Dívák az IBS Színpadon

Ha lemaradtál a nagy sikerû márciusi koncertrõl, most itt a remek alkalom. A dívák (Malek Andrea, Gallusz Nikolett, Falusi Mariann és mások) újra színpadra lépnek, és musicalrészletekkel, sanzonokkal, világslágerekkel készülnek.










Időpont: 2007. június 8., 19.00

Helyszín: IBS Színpad, Budapest, Tárogató u. 2–4.

A belépőjegy árával egy beteg gyermek gyógyulását támogatod.

További információ »

Nagyon sok olyan beteg gyermek él az országban, akinek szüksége lenne támogatásra, hiszen az orvosi kezelések, a műtétek és a gyógyszerek rengeteg pénzt emésztenek fel. Úgy gondoljuk, mindenkinek olyan formában kellene segítenie, ahogyan tud. A színészek, énekesek természetesen dalokkal…

Mi sem tudunk csodákat tenni, de egy tartalmas és szórakoztató műsorral a magunk módján megpróbálunk segíteni egy-egy rászoruló gyermeken. Így tettünk március 3-án is, amikor a „Dívák az IBS Színpadon” koncertnek köszönhetően egy ötéves kislányon, Lilin segítettünk, aki őssejtátültetésre vár, melyet csak Kínában tudnak rajta elvégezni.

A második koncertre 2007. június 8-án 19.00 órai kezdettel kerül sor az IBS-ben.
Ezzel a koncerttel egy kétéves vak kisfiúnak adakozunk. Noel egy orvosi műhiba következtében veszítette el a látását. Műtéttel nagy esély van arra, hogy nem kell egész életét sötétben töltenie. Ehhez azonban pénzre van szüksége a családnak. Az előadás teljes jegybevételével a beteg gyermek gyógyulását támogatják a fellépők és a szervezők.

A színpadra lépő művésznők-dívák világslágerekkel, musicalrészletekkel, sanzonokkal készülnek minden alkalomra, és hogy még izgalmasabbá tegyék a műsort, olyan duetteket is előadnak, amiket eddig soha, sehol nem énekeltek.

„Ha van egy eszköz a kezemben, ami hosszabb hatósugárral működhet, akkor azt nekem kötelességem megtenni. Bár tudnék többet segíteni! Nagyon jó volt a társaság is, jó hangulat volt az öltözőben. Nekem ezek nagyon fontos dolgok. Az is nagy öröm volt, hogy telt ház előtt tudtunk fellépni, és hogy már most érdeklődnek a június 8-i koncertünk miatt is
Malek Andrea

„Ezeken a koncerteken olyan dalokat énekelhetünk, amiket bár nagyon szeretünk, kevés lehetőségünk van az előadásukra. Fantasztikus volt azt látni, hogy a fellépők is és a közönség is mennyire élvezte az első estet. Jótékonykodni nem csak azért jó, mert ilyenkor adhatunk valamit. Az ember ezeket a dolgokat százszorosan visszakapja a közönségtől.”
Gallusz Nikolett


„Képtelen lettem volna nemet mondani erre a felkérésre. Fantasztikus légkörben zajlott a koncert, és megkockáztatom, hogy magunknak is jótékonykodtunk. Az énekesek lelkének nagyon jót tesznek az ilyen koncertek. A beteg gyerekek miatt pedig kutya kötelességünk megmozdulni. Nekem az adatott meg, hogy a hangommal tudok hozzájárulni mások öröméhez, akkor miért ne tenném?”
Falusi Mariann


„Bár több lehetőségünk lenne, hogy segíthessünk a rászorulókon! Remélem, hogy ez a koncertsorozat sikeres lesz, és még sokkal több beteg kisgyermeknek tudunk segíteni. Tudom, hogy nem nagy összegekről van itt szó, de egy családnak, ahol beteg gyermek van, minden fillér számít.”
Ladinek Judit


A fellépő művészek

Malek Andreát, a magyar musicalkirálynőt ritkán láthatjuk hazai színpadokon, ezért is lesz csemege az ő fellépése. Egyenesen Bécsből érkezik az előadásra, melyet örömmel vállalt.

Anita a popzenei slágerlistákat ostromolja pontosan húsz éve. Tehetségét és csodálatos hangját most olyan dalokban mutatja meg, melyeket még sosem hallhatott tőle a közönség.

A fellépők között találjuk Ladinek Juditot is, aki a Madách Színház elismert művésznője. (Szerepelt többek között a Nyomorultakban, a Chicagóban, az Operaház fantomjában, a Producerekben stb.)

Falusi Mariannról, a Pa-Dö-Dő énekesnőjéről talán kevesen tudják, hogy a dzsessz műfajban is otthonosan mozog.

Gallusz Niki a Club 54 együttesben, illetve a Madách Színházban már szintén bizonyított. Hatalmas rajongótábora van, és ahol ő színpadra lép, ott garantált a varázs.

Farkas Zsófit sokan a magyar Whitney Houstonként tartják számon. Kiváló soul-, pop- és dzsesszénekesnő, több zenekarban énekel, a legnagyobb hazai énekesek mögött vokálozik (Charlie, Lerch…), és hamarosan a tengerentúlon is megismerik a nevét, hiszen a Supeflava formációval most jelenik meg egy dupla bakelit lemezük.

Színpadra lép Ambrus Rita, aki számos produkcióban vett már részt, ezúttal azonban szólóban is megmutatja csodálatos hangját.

Nicole a „kakukktojás” a műsorban, a világ számos városában fellépett már az előadóművész, produkciójával ezreket ejtett már ámulatba.

Az est házigazdája a Megasztárból és az IBS Színpadról ismert Pál Tamás és az Operett Színház sztárja, Szabó Dávid, akik természetesen nemcsak konferálnak, de dalra is fakadnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése