A beavatottak tudják, hogy a művészi alkotásoknak, nem ritkán az alkotók ihlető környezetének, sőt használati tárgyainak olykor gazdag az utóélete. Így például a holland Vermeer-t és Van Gogh-ot az utóbbi években éppen ebben az aspektusban vette újból szárnyára a hírnév. Egy ideig mi magunk is Csontváry-lázban égtünk, és éghetnénk továbbra is, ha akadna a látnok-festőnek egy újabb, Huszárik Zoltán léptékű, elkötelezett és szakavatott szószólója. Olyan, mint Rippl-Rónainak most éppen Köves Szilvia. És ez utóbbi esetben miért is ne éppen ő, a fiatal művészetpedagógia-kutató, aki személyében is szervesen illik a kaposvári Róma-villa egykori élettel-művészettel teli környezetébe. Amit kissé krúdys-szindbádos gáláns gazdájával együtt lépésről lépésre úgy mutat be nekünk, mintha ő maga a művész családi környezetéhez, mi pedig a gyakori vendégsokadalom résztvevői közé számítanánk.
Ettől, a könyv lapjai közé bújtatott intim, bár diszkrét bizalmasságtól válik egy csapásra vágyott világgá a Róma-villa környezete. Olyannyira, hogy az olvasóban is felülkerekedik egyfajta kényszerítő érzés, olyasféle, ami Rippl-Rónait a villa megvásárlására, az olvasót pedig a hely szellemével való személyes találkozásra, vagyis odautazásra sarkallja.
Örömök és életérzések adódnak itt össze: egy nagyszerű művész közelében, az őt inspiráló csodálatos környezetben érezhetjük magunkat, miközben a kötet képeit nézegetjük, tartalmas képfeliratait és a szerző mindenről tudó kalauzolását olvassuk.
És, hogy mi tehetné még teljesebbé a korhű életérzést? Hát éppen azok a receptek, amelyek ételekké történő átlényegítésében, vagyis megvalósításában egykor a művész francia felesége Lazarine játszotta a fő szerepet. (A receptek Horváth Dezső gasztronómiai szakírótól származnak.) Nem lehetett véletlen tehát az a sok művészetpártoló rokon és vendég: a franciás-magyaros koszt sajátos egyvelege legalább ugyanolyan vonzerővel bírt, mint a gyorsan készülő képvázlatok, pasztellképek alkotói, művészi varázsa.
Szerző: Köves Szilvia A könyv címe: Rónai A Róma-villa titka (64 különleges korabeli recepttel) Kiadó: Geopen Könyvkiadó » |
Rippl-Rónai üde színfolt a mindig szegény, mindig éhes hazai művészvilágban, mert jó szívű, adakozó és társaságkedvelő volt. Jól élhetett, önzetlenül megmutatta hát, hogyan is kell jól élni. És, hogy ezt a szellemiséget mi is magunkévá tehessük, a festő-géniusz alkotásain kívül nagy segítségünkre szolgálnak Patyi Árpád művészi igényű étel-, enteriőr- és külső fotói. Ezt sugallja a kötet Nagy Sándor kortárs festőtől kölcsönzött aforizmája is: A művészet gyönyörű kitevője az életnek, de az élet művészete, az maga az élet.