A 2007-es évad programja:
Július 23., hétfő-kedd, 21 óra: Molière: A fösvény az Új Színház előadásában
Egy őrült napon a fösvény apa épp fia választottjába szeret bele, lánya örök szerelmet esküszik a talpnyaló titkárnak, a szakács pórul jár, és még a pénzesládika is eltűnik de minden bajra megoldást talál Frosine (az intrikus nő) vagy mégsem?
A főbb szerepekben: Eperjes Károly, Bánsági Ildikó, Botos Éva, Vass György, Almási Sándor, Bohóczky Sára i. h., Nagy Zoltán, Galkó Balázs
Rendező: SZERGEJ MASZLOBOJSCSIKOV
Belépő: 3000 Ft
Július 7., szombat, 19:30 óra: Roma est a Romano Drom és az EtnoRom közreműködésével
Esőnap: július 8.
Az est a Romano Drom együttes koncertjével és táncházzal kezdődik, melyet az EtnoRom Balkántól Andalúziáig című előadása követ.
A Romano Drom együttes apa és fia köré formálódott. A két Kovács Antal, kiválva az Ando Drom együttesből, ahol mintegy 15 évig játszottak, új zenekarukkal immár 1999 óta járják saját útjukat, népszerűsítve a magyarországi oláhcigány zenét. A Romano Drom, romani nyelven cigányok útja, egy sajátos kultúra közvetítését is jelenti generációról generációra. A szájhagyományokra épülő, anyanyelven énekelt dalok újszerű zenei hangzással egészülnek ki, ahol a kanna és a kanál hagyományos játékát kiegészíti a gitár egyre erősödő jelenléte, a nagybőgő és a tangóharmonika.
EtnoRom |
EtnoRom: Az együttest a Kalyi Jagból ismert két világhírű énekes, Balog József és Künstler Ágnes alapította 2005-ben. Az EtnoRom műsorában a világon egyedülálló összeállításban és hangszerelésben tüzes roma énekek és táncok szerepelnek, a Balkántól egészen Andalúziáig. A formáció tagjai a közép-európai zenei élet kiemelkedő művészei, akik gyermekkoruk óta muzsikálnak, és csaknem azóta állnak színpadon. Az elmúlt évtizedekben Európától az Egyesült Államokig milliókkal ismertették meg hazánk és a térség cigány- és folkzenei stílusait.
Belépő: 2000 Ft
Latin Combo |
Július 14., szombat, 20 óra: Latin Combo: Canciónes en Estílo de Buena Vista
Esőnap: július 16.
Az 1979-ben alakult együttes kezdetben dél-amerikai, majd később karibi-afrocuban dallamokat és ritmusokat ötvöz saját ötletekkel archaikus, illetve modern hangszerelésben. Műsorukban valamennyi ismert latin világsláger megtalálható. Az együttes szívesen interpretálja a dél-amerikai kontinens valamennyi nemzetének muzsikáját, ritmusait, Brazíliától Kubán keresztül Mexikóig. Son, guaracha, rumba, descarga, cha cha cha, salsa, bolero y guajira.
Belépő: 2000 Ft
Jegyek kaphatók az alábbi helyszíneken:
Szentendrén:
a Szabadtéri Néprajzi Múzeum jegypénztárában, (26) 502-598
a Tourinform-irodában, (26) 317-965
a Fő téri könyvesboltban, (26) 311-245
Budapesten:
a Cultur-Comfort Központi Jegyirodában, (1) 322-0000, www.cultur-comfort.hu
a Ticket Express irodáiban, (30) 303-0999, (1) 312-0000, www.tex.hu
és a Kulturinfónál, (1) 402-0063, www.kulturinfo.hu
Közlekedés:
Különjárat indul az előadások kezdete előtt másfél órával.
Július 23., 19:30-kor,
július 7., 18 órakor,
július 14., 18:30-kor
az Árpád híd Volánbusz pályaudvar Váci út felőli oldaláról, a leszállóhelyről.
Bővebb információ »