nlc.hu
Szabadidő
Három finn boszorkány

Három finn boszorkány

Elérkezett hát az utolsó nap, a hetedik, amikor is elvileg meg kellene pihenni, de hát ki gondolhatja komolyan ezt akkor, amikor ezt az estét követõen 51 hétig nem lesz Sziget.

A legnagyobb bulik amúgy is mindig az utolsó estén vannak, így aztán kezdd is el mondjuk 18 órakor a Nagyszínpadnál, ahol – a színésznőként megismert (Született gyilkosok…) – Juliette Lewis ad emlékezetes koncertet zenekarával.

Persze az is lehet, hogy Juliette koncertje után teljesen rákattantál a lendületes női előadókra, ez esetben irány a Pesti Est Színpad, ahol 20 órai kezdettel MC Móki és MC Tita mondja meg neked a tutit a mindenről, amiről csak lehet, hátuk mögött óriási zenészekkel, vagyis színpadon a Ludditák zenekar.

Ha megkaptad a kellő mennyiségű rock’n’rollt, hiphopot, lírát és/vagy rock’n’roll lírát, akkor máris indulhatsz a Világzenei Színpadhoz, ahol 21.30-tól a három finn „boszorkánylány” és zenekaruk, a Värttinä koncertjén olyan elemi erőket szabadítanak majd fel benned, hogy eszed ágában sem lesz a kijárat felé bandukolni. Sőt!







Värttinä


S hogy mit csinálj az utolsó este a maradék energiáddal? Hát bulizd ki magadból! Vagy egyszerűen menj el valamelyik vendéglátóhelyhez, ahol sokan vannak, és jó a zene, vagy ha nagyon nem találsz ilyet (bár ezt kötve hiszem), akkor tuti befutó a Táncdalfesztivál Sátor, ahol 23.30-tól Szandi lép fel, majd 02 órától DJ Paplan szolgáltatja a nagyobbnál nagyobb slágereket, s ha egyik ötlet sem tetszett, akkor nézd meg a Hiperkarma koncertjét 00.30-tól az Arany Ászok Színpadon.

A végére pedig nem marad más, mint az élmények elraktározása és cseppenkénti felszabadítása. Ne feledd: 51 hétig kell kitartania az emlékeknek, és 2008 augusztusában minden kezdődik újra!



Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top