Hogy alakult ki ez a 6,5 millió látogatót vonzó mulatság?
Az Oktoberfest alapötlete egy polgári származású katonatiszt fejéből pattant ki Ludwig bajor koronaherceg és Terézia hercegnő frigyét ünnepelték nagy lóverseny szervezésével. A királynak is megtetszett a felvetés, így 1810. október 17-én megtartották az első mulatságot a Terézia-réten. Az esemény helyszínéről a helyiek azóta is csak Wiesn-nek, azaz Rétnek nevezik az Oktoberfestet.
Az első fesztivál sikere után München város vezetése ígéretet tett, hogy évente megrendezik a hagyományteremtő ünnepséget.
Az eleinte néhány sátorból álló rendezvény az évek során egy óriási nemzetközi sörös mulatsággá nőtte ki magát, és idén már 14 nagy-, valamint 19 kis- és közepes méretű sátorban várják a vendégeket.
A Wiesn (így nevezik a németek az Oktoberfestet) és egyben a világ egyik legnagyobb sátra, a 82 méter hosszú és 62 méter széles Hofbräu-sátor. Területe 5084 négyzetméter, kertje 2000 négyzetméteren terül el, ahol közel 10 000 ülőhely és további 1000 állóhely áll rendelkezésre. Ez az egyetlen olyan sátor, ahol közvetlenül a színpad előtt külön parkett várja a táncos lábúakat. A sátor különlegességét a 6 mázsa komlószálból készült dekoráció adja, egyedi atmoszférája pedig abból adódik, hogy a tipikus bajor hangulatot és életérzést tökéletesen ötvözni tudja nemzetközi elemekkel.
A sörsátrakon kívül ma már számos más szórakozási lehetőség, például óriáskerék, ember nagyságú bábszínház vagy zsákbamacska is várja a látogatókat. A nagy sátrakban esténként bohócok, valamint farsangi és népviseleti ruhákba öltözött fellépők szórakoztatják a vendégeket, majd felcsendül a sramli, és percek alatt hatalmas mulatság keretében osztoznak a felhőtlen jókedvben a résztvevők. Az Oktoberfest napjainkban immár egy hatalmas nemzetközi összejövetel, ahol együtt koccintanak számos ország képviselői is. Még a sztárok sem hagyják ki a mulatságot, tavaly például David Copperfield és Paris Hilton is tiszteletét tette a réten.
Ennek a szerteáradó jókedvnek és a hamisítatlan bajor életérzésnek köszönhető, hogy a sörünnep ideje alatt évente közel 6,5 millióan látogatnak el a müncheni Terézia-rétre.
További érdekességek: a www.hb-festzelt.de és a www.oktoberfest.de oldalakon.
Tudtad-e? |
Miért Oktoberfest, ha már szeptemberben elkezdődik?
Az első Oktoberfestet 1810-ben, a bajor koronaherceg esküvőjének tiszteletére rendezték, ami immár közel 200 éve, október 12-én kezdődött. Az ünnepség azonban annyira jól sikerült, hogy az ezt követő években újra meg újra megrendezték. A dátumot az idők folyamán csupán praktikus okokból változtatták meg: a szeptember végi időjárás jóval kellemesebb, mint az októberi, így fagyoskodás nélkül, éjszakába nyúlóan lehet sörözgetni akár a sátrakban vagy a kerthelyiségekben is. Az Oktoberfest-ünnepségsorozat utolsó hétvégéje azonban a mai napig változatlanul októberre esik.
Mit is jelent Münchenben a Wiesn kifejezés?
A müncheniek magát az Oktoberfestet hívják Wiesn-nek, azaz Rétnek. Az elnevezés a rendezvény helyszínéből ered, ugyanis már az első Oktoberfestet is a Terézia-réten tartották.
Milyen hagyományos események vannak az Oktoberfesten?
A sörünnep egyik fénypontja a népviseleti felvonulás, de fontos eseménynek számít a rétgazdák kiköltözése, a hordólékelés, az ünnepélyes istentisztelet, valamint Bavaria, az Oktoberfest védőnőjének szobra előtt leadott díszlövések.
Melyik a két legfontosabb tradíció az Oktoberfesten?
Rétgazdák kiköltözése
A gazdák kiköltözésének története szintén a Terézia-réthez kapcsolódik. Ez a rét ugyanis régen még Münchenen kívül helyezkedett el, így a fesztiválozók szó szerint kimentek a rétre. München növekedésével a rét beleolvadt a városba, de a szójárásban mégis megmaradt a kiköltözés. Így a rétgazdák kiköltözése az Oktoberfest kezdetét jelenti, amikor a gazdák szombat délelőtt ünnepélyesen kitelepednek a Terézia-rétre.
A hordólékelés
Az első hordó meglékelése sokkal fiatalabb hagyomány, mivel ezt 1950-ben az akkori polgármester, Thomas Wimmer alapította, amikor meglékelte az Oktoberfest első hordó sörét. Azóta egy utódja sem kíván lemondani erről az előjogról, pedig talán jobban félnek a lékeléstől, mint a következő választásoktól. A lékelés ugyanis kiváló erőnlétet követel, és az egész parlament megítélése múlik azon, hogy a honatyának hány ütéssel sikerül meglékelnie a hordót.
Mit kell tudnunk az Oktoberfest tradicionális korsójáról, a Keferloher-ről?
A gyűjtők kedvencéről kevesen tudják, hogy ez az ún. Keferloher korsó már 1978 óta létezik változatlan formában. A söröskorsó korábban 1,069 liter volt, manapság már a kereken 1 litereseket alkalmazzák. A korsót kézzel készítik immár 100 éve ugyanazzal a szeretettel és figyelemmel. A közkedvelt korsónak két változata létezik: ónfedővel és ónfedő nélkül. A kedvenc a klasszikus fedő nélküli, de a gyűjtők előszeretettel vásárolják a fedővel kiegészített korsót is. A fedőn amely különösen hasznos lehet, hogy elkerüljük a sörünkbe keveredő hívatlan vendégeket évről évre más motívum jelenik meg.
Érdekes adatok |
Sörrekord:
Az 1910-es esztendő mérföldkőnek számít az Oktoberfest sörfogyasztásának történetében. A fesztivál 100. születésnapján rekordmennyiségű, 12 hektoliter sör gurult le a torkokon. Napjainkban ez a szám ma már elenyészőnek tűnhet. A több mint 6 millió látogató számára napjainkban egy-egy forgalmasabb napon akár ezer hektolitert is kimérnek az aranyló nedűből.
A legtöbb látogató:
A legtöbben 1985-ben voltak kíváncsiak a fesztiválra, kb. 7,1 millió látogató fordult meg a sörsátrakban.
A leghosszabb szünet:
Az Oktoberfest történetének leghosszabb szünete 1939 és 1948 között 10 éven keresztül tartott. Először a II. világháború miatt maradt el, majd a 40-es évek vége felé pedig mindössze kisebb őszünnepeket tartottak az Oktoberfest helyett.
A legnagyobb sörsátor:
A valaha létező legnagyobb sörsátor a Pschorr-Bräu-Rozi nevezetű sörsátor volt, amely 1913-ban a maga 5500 négyzetméterén majdnem 12 000 embernek biztosított ülőhelyet.
Napjainkban a 82 m hosszú és 62 m széles Hofbräu-sátor számít a legnagyobbnak. Területe 5084 négyzetméter, kertje 2000 négyzetméteren terül el, ahol közel 10 000 ülőhely és további 1000 állóhely áll rendelkezésre. A sátor díszítéséhez 6 mázsa komlószálat használnak fel. A fesztivál időtartama alatt legalább több mint félmillió korsó Hofbräu sör csillapítja a vendégek szomját, sörkorcsolyaként pedig akár 35 000 sült csirke, 8500 bajor kolbász és 2800 adag sült oldalas is elfogy.
Furcsaság:
Az Oktoberfest 25 éves fennállásakor, 1835-ben, a 100. évfordulójakor, 1910-ben és a 175. jubileuma idején, 1985-ben mindig felbukkant a Halleyschen nevű üstökös.