nlc.hu
Szabadidő
Állatok Világnapja az Állatkertben

Állatok Világnapja az Állatkertben

Ha szereted az állatokat, irány az Állatkert, ahol idén is megemlékeznek az Állatok Világnapjáról. Csütörtökön számos programmal várják az állatbarátokat, vasárnap pedig a hagyományos Állatkerti Nevelõszülõk Napjára kerül sor.




Az Állatok Világnapját minden esztendőben október 4-én, Assisi Szent Ferenc napján tartják meg az egész világon. Így van ez a Fővárosi Állat- és Növénykertben is, ahol az Állatok Világnapja alkalmából csütörtökön változatos programokkal várják az állatbarátokat. A program szervezésében és megvalósításában az Állatkerten kívül számos civil állatvédelmi szervezet is részt vesz.

A rendezvény délelőtt 10 órától délután 3-ig tart. A Főkapunál állatos kézműves foglalkozás, kvízjáték és az állatvédelemi témákkal kapcsolatos beszélgetés várja az érdeklődőket. A Magyar Madártani Egyesület sátránál, amelyet a fókák szomszédságában lévő „Madárbarát Kert” területén állítanak fel, a mindennapi madárvédelem lehetőségeivel ismertetik meg a látogatókat a madárvédelmi szakemberek.





Egy-egy standdal bemutatkozik a Rex Kutyaotthon Alapítvány, az Elek-Ágh Állatmenhely Alapítvány, valamint a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség is. A program részeként a Barlangtermeben 14 órai kezdettel Huzella Péter zenés előadását láthatják-hallhatják mindazok, akik felkeresik az Állatkertet.

Az Állatok Világnapja, és általában az állatvédelem kapcsán legtöbbször a népszerű, aranyos, „cuki” állatokról esik szó. A Fővárosi Állat- és Növénykert azonban évek óta erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a „nemszeretem” állatok fontosságára, valamint arra is, hogy a velük kapcsolatos ellenérzések legtöbbször csak indokolatlan, tudatlanságból fakadó előítéleteken alapulnak. Éppen ezért az Állatok Világnapja programjának keretében a délkelet-ázsiai faunát bemutató Xántus János Házban rovarbemutató stand is várja az érdeklődőket, hiszen az ízeltlábúak is állatok!






Állatkerti Nevelőszülők Napja


Másfél évtizedes hagyomány az Állatkertben, hogy az Állatkerti Nevelőszülők Napját az Állatok Világnapjához legközelebb eső vasárnap tartják meg. Idén tehát október 7-én kerül sor erre az eseményre. Az Állatkerti Nevelőszülők Napján az Állatkert, illetve az Állatkerti alapítvány azok számára szervez külön programot, akik az Állatkert valamelyik lakóját jelképesen „örökbefogadták”.

Az Állatkerti Nevelőszülők Napjának Programja 11 órakor kezdődik a hivatalos megnyitóval. 11:20-tól az állatkerti nevelőszülők részére állatkerti vezetést tartanak az intézmény munkatársai, bemutatva a legérdekesebb újdonságokat. A „szülői értekezlet” 12:30-kor kezdődik: ennek során az állatok gondozói számolnak be arról az állatkerti nevelőszülőknek, hogy az örökbefogadott jószág hogyan viselkedett az elmúlt időszakban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top