Időpont: 2007. november 10., 19.30 Helyszín: Papp László Budapest, Sportaréna Jegyek kaphatók a Ticket Express jegyirodáiban és az Eventim hálózatában |
Barátaival megalapította első zenekarát, a Decca-t. A feldolgozások mellett saját számokkal is felléptek. Később, jogi okok miatt nevet kellett változtatniuk, így az Olimpia évében mi más is lehetett volna a nevük, mint Olympia hamar nagy sikereket értek el, így nekivágtak Skandináviának, hogy a határon túl is kipróbálják magukat.
Charlie 1975-ben tért vissza Magyarországra, csatlakozott az akkori legnépszerűbb magyar zenekarhoz, a Generálhoz. 1980-ban újra külföldre ment, fellépett többek között Ázsiában, Afrikában és az USA-ban is, majd 10 év távollét után hazatért.
Miközben a Tátrai Banddel dolgozott, egyre jobban érlelődött benne a szólókarrier gondolata ami 1994 tavaszán, első Charlie című albumával meg is valósult. A lemez rövid időn belül nagy népszerűségre tett szert; Charlie Magyarország egyik legnépszerűbb előadója lett.
1995-ben megjelent második, Mindenki valakié lemeze, ami, mialatt az első lemez is szép számmal fogyott, 2 hét alatt platinalemez lett. A 95-ös év a koncertek és turnék jegyében telt el; olyannyira, hogy még egy dupla koncertlemez is készült belőlük. Rövid szünet után 1996-ban újabb turnéra indult, aminek megkoronázása a Kisstadionbéli koncert volt, közel 20.000 rajongó előtt. Még ebben az évben megjelenik első, angol nyelvű lemeze is. 1997-ben megjelent az Annyi minden történt című harmadik lemeze is.
Sikereit számos díjjal is elismerték; több állami kitüntetés, 1 arany, 2 platina és 1 gyémánt lemez és megszámlálhatatlan zenei díjak.
1998-ban Charlie képviselte Magyarországot az Euróvíziós Dalfesztiválon.
1999-ben megjelenik Greatest hits Charlie legszebb dalainak gyűjteményes albuma.
2001-ben új zenei kirándulásra vállalkozott Jazz albumával, amit 2002-ben a Soul Jazz illetve 2003-ban a Funky Soul & Jazz követett.
2003 novemberében nagysikerű lemezbemutató koncertet adott a Budapest Sportarénában.
2004-ben megjelent a Greatest Hits 2 válogatásalbum
2006 őszén jelent meg legutóbbi, Másképp ugyanúgy című lemeze