Café de Sevilla – Sinha Róbert és Vidák Róbert gitárkoncertje
A gitárduó tagjai évek óta együtt dolgoznak különböző produkciókban: a Nemzeti Táncszínházban a Lippai Andrea által rendezett Lorca-darabban szerepelnek rendszeresen, nemrég pedig Palya Beával adtak két közös koncertet.
A program flamenco számokból, népszerű spanyol művekből, valamint az előadók saját – flamenco-tangó-magyar népzenei fúzión alapuló – szerzeményeiből áll. Például “A csitári hegyek alatt” kezdetű népdal témájára Vidák Róbert írt egy flamenco bulerías-t, a “Megrakják a tüzet” kezdetű népdalra pedig Sinha Róbert szerzett egy tangót.
Időpont: január 22. kedd 20.00
Khamoro cigány tánctanfolyam felnőtteknek
Szeretettel várunk mindenkit, aki a cigány zene és tánc iránt érdeklődik új tanfolyamunkon. A nyolc alkalom alatt kezdő szinten megtanulhatják a szatmári cigányos csárdás, erdélyi csingerálás, szatmári cigány botoló alaplépéseit. A tanítást élő zene kíséri. A tanfolyam résztvevői két alaklommal ingyenesen részt vehetnek a Khamoro cigány táncházán.
Tanfolyamvezető: Farkas Zsolt a Khamoro Cigány Táncegyüttes művészeti vezetője, valamint a Khamoro zenekar tagjai
Belépő: 15.000 Ft/8 alkalom + két belépés a Khamoro táncházra!
Időpont: január 22. kedd 18.00
Dűvő együttes – táncház
Az együttes tagjai: Hrúz Dénes, Hrúz Szabolcs, Tóth Gergely, Terék József, Oláh Dezső
A DŰVŐ együttes magyar népzenét játszik, elsősorban a hagyományokat őrző stílusban. 1981-től koncertezik önálló zenekarként. Az együttes Magyarországon több rangos fesztivál résztvevője volt, de eljutottak számos európai, észak- és dél-amerikai országba is. Táncegyüttesek kíséretében, koreográfiák zenéjének összeállításában, elkészítésében is partnerek; állandó kísérőzenekara a Jászság, a Nógrád és a Balassi Táncegyütteseknek. A zenekar tagjai nagy hangsúlyt fektetnek a zenészutánpótlás nevelésére. A tagok vállalnak zenetanítást saját gyűjtéseikből, kotta és hangzó melléklet alapján hegedű, brácsa, cimbalom, bőgő, tekerőlant, pásztorfurulya, duda, szaxofon, ütőgardon, kobza és klarinét hangszereken.
Időpont: január 23. szerda 20.00
Didgeridoo találkozó és virrasztás
Ezen az estén az érdeklődők betekintést kaphatnak a didgeridoo különböző hangzásvilágába, valamint a játéktechnikák sokszínűségébe.
A koncert után reggelig tartó virrasztás veszi kezdetét, ami az Aboriginal Tent Embassy, az ausztrál őslakosok érdekeit védő szervezet 36. születésnapjának tiszteletére kerül megrendezésre.
Manapság a hangszer Ausztrálián kívül is egyre nagyobb teret hódít. Népszerűségének oka az új játéktechnikák megjelenése, melyekkel újszerű hangzással illeszkedik a modern zenei stílusokba.
Fellépők:
Szabó László – Liszt Ferenc díjas tubaművész; Mészáros Ádám – “A tört ritmusok kedvelője”; Zsarnai Gábor – meditatív hömpölygés és energikus ritmusok; Pongrácz Tibor – “Didgeridoo – ahogy bennem szól, amit nekem mond; Fehér Károly – Hangok – ritmusok – érzések…; Szendrey József – az improvizáció mélységeit keresi; Németh Szabolcs – a tradicionális játéktechnikákat követi; Marafkó Gábor – Marafkó Featuring PornóSheriff nevű formáció; Csirmaz Gábor – didge impro; Martin Balázs – a didgeridoo és a modern zene fúziója; Kerekes János – a didgeridoo régi és modern hangzásai közötti utat kutatja; Gudanjabro – didgeridoo duóban
18.00 órától filmvetítés: a vásznon Ausztrália.
A koncertek 20.00 órakor kezdődnek.
Időpont: január 26. szombat 20.00
Helyszín: Fonó Budai Zeneház, 11.ker. Budapest, Sztregova u. 3.
Bővebb információ »